Ez még csak második napja tart, de én már olyan rohadtul unom, hogy holnap reggel akkor is ki fogok menni az ajtón, ha be van szegezve.

Gondolom, ha szopornyica volna, nem produkálnám az őszi takonykór összes klasszikus tünetét hőemelkedéstől a torokból távozó kis zöld létformákig. Plusz az ismerős nyűgösség, hogy miért én, miért most, miért.