Borzasztó nagy marhaságokat álmodtam az éjjel. Amerikában voltam a Hoover gátnál egy kaszinóhotelben(!), de szemben, a folyón túl (ami egyébként leginkább a Niagara vízesésre hasonlított) ott feküdt Seattle(!), a folyómenti bicikliúton pedig öltönyös-nyakkendős munkába-bringázók versenyeztek egymással üvöltözve. A kaszinóhotelben minden csökkentett kapacitáson, tessék-lássék működött: pislákoló lámpák, üresen kongó étterem, a lakosztály sarkában kivirágzott a penész, dohos ágynemű, az egyik emelet sarkában eldugva meg egy hawaii stílben kidekorált önkiszolgáló bár, ahol automatákba kellett bedobálni fémpénzeket, de sehol nem volt senki, aki felváltsa a papírpénzeinket apróra. Mindehhez ráadásul ott volt a komplett családom (nyilván a holtakat is beleértve, ők hajlamosak igencsak életben lenni az álmaimban), mindenki veszekedett mindenkivel, én meg mindenáron át akartam jutni a folyó túloldalára, mielőtt én is beszállok a veszekedésbe, mert tudtam, hogy akkor én leszek közülük a legrosszabb, de le volt zárva a híd.

Jáj.

Jáj.

Pedig nekem terveim voltak mára ezekkel itt.

Vagy ezekkel itt.

Jáj. Haraptyuk szépen össze a fogunkat, és ugorjunk neki valaminek. Bármelyik valaminek.