Az évzáró pöszmögés töretlen lendülettel folytatódik, ami annyit tesz, hogy Cataflammal telítve vonszolom magam körbekörbe, és ezalatt valamiképpen mégiscsak sikerül nem teljesen haszontalanul töltenem az időmet. Tegnap a terveknek megfelelően csúcsra járattam a mosógépet, lévén hogy ezt az időjárást nem nagyon lehet másra használni, mint ágynemű szárítására, össze is raktam a teraszon egy majdnem komplett szivárványt belőlük.

Szeretném megjegyezni, hogy amit itt a képen láttok, a legtúlsó rúdon ücsörgő ikeás ágytakaró kivételével mind egy szálig turkálós darab. Azt hiszem, amióta megvan ez a blog, még nem fordult elő olyan, hogy igazi boltban vegyek magunknak ágyneműt. A mosóprogramot ma a plédekkel folytatom, aztán ha holnap is ugyanez a rekkenet várható, jöhetnek a paplanok, hurrá.

Én ma sem megyek élményszámba,

ezért kaptok egy olyan kép-szendvicset, amiben felül az ágyneműk, alul Poci, középen én.

Valójában azt szerettem volna bemutatni, hogy tegnap a terveknek megfelelően a Bűnök Barlangját is sikerült gatyába rázni (azok a nyavalyás, morzsálódós bútorszövetek!), de nyilván ez a tisztaságkedvelő mucipók rögtön be is hevert a közepébe. (Azzal a virágos anyaggal, ami ahajt baloldalt alul látható, amúgy további terveim vannak, tessék várni türelemmel.)

Mindent összevéve elketyegtetem itt ezt az életnek nevezett akármit, még ha éppen a fülemen is jön ki a Cataflam. Igaz, ma reggel majdnem elsírtam magam, amikor három(!) szakdolgozó levele fogadott a postaládámban, és az agyam se működik igazán jól, két tejesdobozt is sikerült kinyitnom egymás után, de azért majd csak visszarázódom a normalitásba.

Vagy legalábbis abba, amit jobb híján normalitásnak hívunk.