Nyugaton a helyzet változatlan, a torkomban viszont új történések vannak, végre elkezdett felszakadozni a gurgula. Ettől igen szép recsegős baritonhangom van, és az AE Bizottság dalszövegének szellemében élek, úgymint “köpni kell, phű”. Ez már a kilábalás jele, annak kell lennie, mondogatom bizakodva, minden csoda három napig tart, a takonykórnak is legyen elegendő egy hét, a fenébe bele, megint köpni kell, phű.

A fejem még mindig nem megy élményszámba, miközben a kis zöld idegen létformáktól próbálok megszabadulni, cserébe viszont nesztek újabb remek kép a minizoknijaimról és a foncsikákról.

Poci ezúttal távollétével tüntet, tegnap este ugyanis gonosz és kegyetlen módon viselkedtem vele, amikor egy papírzacskó segítségével óvatosan begyűjtöttem, majd kidobtam az ablakon azt a tökhülye szitakötőt, aki naivan bejött a Bűnök Barlangjába. Onnan vettem észre, hogy bent van, hogy a szőrös leült a futonra, égnek fordította a fejét, és kiguvadt szemekkel, a száját nyalogatva bámulni kezdte a plafont. Bezzeg amikor a szegény szemmelvert rovar végül leesett eléje, ez a gyáva nyúl ugrott egyet, aztán beszaladt a futon mögé. Most persze vérig van sértve, hogy megfosztottam egy remek potenciális játékszertől, de ezúttal én voltam gyorsabb, cicu, hahaha.