A turkálás általában teljesen kiszámíthatatlan, mármint hogy éppen miket küld elém a sors, milyen színekben és milyen méretben. Idén tavasszal (tavasz felé) azonban mintegy az látszik-forma, hogy a zuniverzum zöldekkel beszél hozzám, mégpedig leginkább azokkal a fura kékeszöldekkel, amelyeket balti-zöldnek hívnak, és a Balti-tengernek tényleg ilyen színe van júliusi estéken, tanúsíthatom.

Ezúttal például egy látszatra semmire-se-jó pulcsi esett a fejemre ebben a színben: áttetszőcske meg formátlanka, ugyan minek az embernek ilyesmi. Csakhogy nekem pontosan ebből a pulcsiból már van egy piros, és ezért tudom, hogy a látszat hujujmódon csal, én meg valószínűleg ronggyá fogom hordani tunikák fölött. Az egyetlen lehetséges probléma, hogy a piros pulcsinál, ami éppen jó rám, ez két számmal nagyobb. Na mindegy.

Az alig egy hónapja turkált lila jeggings repül (folyton ráncigálni kellett felfelé, azt meg én nem szeressem), így hát próba-szerencse megnéztem, nem akar-e valaki hazajönni helyette, aztán kiderült, hogy igen.

Reméljük, ezt nem kell ráncigálni, remek tavaszias bokalegyezős hossza van.

A következő darabra rá kell gyürkőznöm, mielőtt bemutatom, mert ilyenre nemigen van példa ezeken a tájakon. Én ugyan sok hülye holmit hajlamos vagyok kiturkálni és megvarrni, köztük olyanokat is, amiket másvalaki messze elkerülne, de nagyon-nagyon ritkán szoktam venni vagy varrni olyasmit, hogy “höhö, de vicces, ugyan valószínűleg csak egyszer fogom hordani, de belefér”. Ledlámpákkal világító karácsonyi csúnyapulcsi, na, effélékre gondoljatok.

Ehhez képest viszont tegnap nem tudtam otthagyni az alábbi merényletet, ami egy miniruha, és vasárnap, Szent Patrik napján úgyis felveszem, úgyhogy most csak a mintájából mutatok egy közelképet.

Mit mondhatnék mentségemül, ez is ződ.