Ma hazamegyek, mert nem lehet a végtelenségig Bécsben bulizni. A Repülő Kutató holnaptól okosembert fog játszani a konferenciáján, én meg macskaszittert otthon a kanapémon, és így helyreáll a világ rendje. A világ amúgy tényleg háklis lehet a maga rendjére, most is ott dörömböl az ajtómon meg a levelesládámon, és türelmetenül köszörülgeti a torkát. Hell yeah, szakdolgozókkal meg a kovásszal kell foglalkoznom, takarítani meg konferencia-előadást írni, így hát négy nap után máris vége a vidám vakációzásnak, bár persze megpróbálok majd minél többet kihozni a hét további részéből is.

Sajnos tényleg ideje elhagyni Bécset, mert mostanra iszonyú módon térdig kopott a lábam. Öreg vagyok meg edzetlen meg nemtommi. Két roppant kényelmes cipőt hoztam magammal, és így is tegnap estére már csak sántikálni tudtam. Mind a két talpam úgy fáj, hogy azon már csak röhögni lehet, ezenfelül meg éjjel pusztán csak a móka kedvéért belerúgtam jobbal a vécéről jövet az ágylábba, szóval még fokoztam is az élvezeteket.

Mivel pedig a fényképezőgép akkuja is lemerült, nem tudok ma sem képet adni magamról, de nesztek, itt van tegnapelőttről egy.

Du., 16:12: Ach, dicsőség és halleluja, hazaértem.