Mikor ma reggel óvatosan kitornáztam magam az ágyból Poci mázsás segge mellől (általában a Repülő Kutatón szokott tehénkedni, de az most nincs itthon, érettségi találkozóra ment – huszonöt, bmeg! de vének vagyunk! -, úgyhogy az opportunista állat ezúttal engem boldogított éjszakára), az volt az első benyomásom, hogy fázom. A második is. A harmadikat nem vártam meg, ehelyett felkerestem a lakás termosztátjait, és persze hogy azt mondták, hogy akár fázhatom is: a földszinten 18 fok van, az emeleten pedig 17,5. Mivel nem volt itt senki, akinek érdemben siránkozhattam volna a hidegről (a macskáknak aztán beszélhetek), felvettem a jó meleg nyafogóruhámat. A készakarva-felemás berkenyés zoknival.

Ne mondjátok azt, hogy bezzeg nyáron hogy örültem volna annak, ha ilyen a lakásban a hőmérsék, mert egyrészt én is tudom, másrészt viszont nem változtat azon, hogy most én brr. Na sebaj, majd lemozgom a dermedéket, mert továbbra is hétvége-üzemmódban sürgök-forgok és tatárdúlok, ha már tegnap ilyen szépen belekezdtem.

Nagyseggű Maruszja viszont egyelőre tökéletesen elégedett, dupla bundája van sok szőrrel, és tegnap kimostam az összes pokrócot a házból, így illatos hevergélőhelyei is vannak quantum satis, amiken csak Anasztázia Nagyhercegnővel kell osztoznia, de ez egy nagy lakás, és sok a pokróc. Nem is mozdult semmit azóta, hogy kimásztam mellőle. Pont mint a Fekete gyémántok bevezető fejezetében az őslajhár. Csak cukibb.

Bár hogy ezeket a lábakat miként tudja így összekeverni, az továbbra is talány.