Egészen pontosan ezt mondta nekem a parodontológus, én meg csak később gondoltam bele, mekkora fából vaskarika ez, mert azt megérti az ember, ha valami szépen javul, ironikus értelme annak is van, hogy szépen romlik, de a szépen stagnál az tényleg wtf. Abban a pillanatban viszont, az egy órás fúrás-faragás és kopácsolás után, különösen miután hozzáfűzte, hogy a továbbiakban is elegendő lesz félévente letudni ezt a hercehurcát, nem éreztem mást, csak hálát.
A “szépen stagnál” egyik lehetséges eredménye, hogy amióta ezzel a szarral bajlódom, most volt az első eset, hogy mindkét napot kibírtam fájdalomcsillapító nélkül. Igaz, még napokig pépes papit fogok enni, és szívószállal iszom majd a langyos sört, de akkor is, ezúttal megúsztam. Azt csak mintegy mellékesen teszem hozzá, hogy ha az eddigi tapasztalatok folytatódnak, az utolsó, ami elmúlik, az orrom alatti fájdalom lesz. Összesen négy érzéstelenítő injekciót kaptam a felső nagymetszők fölé, és még így is szinte csorogtak a könnyeim vakargatás közben.
Na, lényeg, hogy egyelőre vége, és ettől fogva januárig jegelhetem válogatott parodontológiai nyomorúságaimat. Nem szó szerint, persze. Attól úgy ordítanék most, mint a fába szorult féreg.
Ami a mai nap csudálatos áutfitjét illeti, ezt a 18-as méretű ruhát nagyjából két éve turkáltam pusztán csak azért, mert olyan cuki volt a mintája. Mivel rajtam nem állt sehogy, és lövésem sem volt, hogyan alakíthatnám át, odaadtam anyósomnak. Rajta sem állt sehogy, úgyhogy visszajött hozzám, mint egy bumeráng. Persze most sem áll sehogy, de kánikulára itthonfinteregni épp jó lesz.
A cipőnek a mai az utolsó dobása. Ha csak így itthonfintergés közben is felsérti a bokámat hátul, mint eddig mindig, ahányszor nem vettem hozzá harisnyát, repül.
Minden nap más - mindennap más 