Ezt mindenképpen muszáj elmesélnem, mert engem még ennyire sose rajongtak körül a varrási szkilljeim miatt, és ezt szeretném rögzíteni az utókor meg önmagam számára. Az utókor annyira nem fontos amúgy, de nekem igen jól fog esni majd visszanézni erre, amikor majd valami különösen barátságtalan projekttel szívok.

Tegnap délelőtt Tosca egy adott ponton megjelent felháborodva azzal, hogy az egyik Barbie-nak nincs ruhája. Ez valóban felháborító dolog egy Barbie-tól, úgyhogy muszáj volt lépéseket tennem ezügyben. Szerencsére volt kézügyben egy szétrongyolódott csipkésaljú pipeződ bébileggings, nekem meg volt öt fölös percem.

Tosca el volt ragadtatva. Több ízben is elmondta, hogy jelenleg ez a házban a legszebb ruhájú Barbie. (Ez nagy szó, mert a házban volt többek között egy sellő Barbie meg egy, hogyismondjam, “Dubaiban-vagyok-rúdtáncos” Barbie is, bár ez utóbbinak lehet, hogy csak elvesztették valahol a nadrágját.) Megmutatta Filomélának. Megmutatta Perpétának. Megmutatta a Repülő Kutatónak és Csőrikének is, aztán megint végigment a soron. Végül pedig közölte, hogy ezt a Barbie-t fogja elvinni nagymamáékhoz is, mert ez a legszebb ruhájú Barbie a házban.

Nos, nem is tudom, mikor éreztem utoljára ekkora erővel egy varróprojekt kapcsán, hogy YEAH.