Ismételten nekiláttam összekotorni magam romjaimból – komolyan, néha az az érzésem, hogy egyébről sem szól ez a nyüves létezés, mint hogy melózom, felfordulok, agonizálok, összevakarom magam, aztán megint elölről. Mindenesetre hajat mostam meg körmöt lakkoztam meg efféle tatarozásokkal próbáltam elterelni a figyelmet még mindig meglehetősen rozzant állapotomról. “Hja, a Titanic is kivilágítva süllyedt el és zeneszóra”, hogy magamtól idézzek.

Törekvéseim tiszteletre méltóak, de akadályaim száma légió. Kevés annál mókásabb jelenetet tudok például elképzelni, mint amikor végre nagy elszántsággal kilakkozod a körmöd, ott ülsz felemelt kézzel, mint egy bankrablás közepén, erre meg sunyi lendülettel folyni kezd az orrod. Blöe. Na mindegy, a végeredmény fontos: több óra munkába telt, de nagyjából össze vagyok kotorva. Most pedig lekotródom a városba macskaeledelért a hálátlan dögöknek, mert ha az ember kötelességeket akasztott a nyakába, azokat etetni is kell. Verítékkel, melóval, kipöszörőzöttmacska-eledellel, mikor melyiknek mi az igénye.

A nyavalyába, olyan csüggedt vagyok meg erőtlen, bárcsak tudnám, hogyan vakarodom ki ebből végre. Hallgassatok egy kis zenét.

http://www.youtube.com/watch?v=4gbuA38_2mo

A mai áutfitre ne is keressetek magyarázatot, én se teszem. Jelzem, öt képet is lőttem magamról, és ezen nézek ki a legkevésbé úgy, mint aki mindjárt tüsszent, szóval tessék így értékelni.