RSS

5/3 – Krőza

03 Sze

A tyehnyika ördögei után annak istenei is velem valának: tegnap egy vézna, szakállas fiatalember, aki valószínűleg évek óta nem látott napot (mondjuk ezügyben én is befoghatom a pofámat), megmentette nekem a leöntött laptopot. Ahhoz képest, hogy a vízzel való találkozás után a Repülő Kutató öt százalék esélyt tippelt neki, olyan szerencsés vagyok, mint négylevelű lóhere egy malacot vezető kéményseprő vállán vagy mittomén. Asszem egy ideig továbbra sem érdemes lottóznom, mert jó pár havi szerencseadagot elhasználtam ezzel, az tuti.

További szerencseként könyvelhetem el azt is, hogy a többhetes íródüh ellenére sem sikerült megölnöm a kovászt, aki mindez idő alatt a hűtőben dekkolva várt rám a sztázis állapotában. Ennél fogva a mai reggelt azzal kezdtem, hogy grissinit gyártsak, mert ma flékenyező partiba vagyok hivatalos volt évfolyamtársamhoz, és illendő dolog lenne prezentálnom valami hozzájárulás-félét. Az előjelzések szerint tizenhatan leszünk, ebből hat kiskorú, az időjárást illető jóslatok szerint pedig tizenhat fok lesz és eső, szóval roppantul izgalmas dagonyázások és effélék várhatók. Ugyanennek a bulinak a tavalyi felvonása ugyancsak szeptember elején, de harmincfokos rekkenetben zajlott, változatos a mi életünk, no.

Amúgy meg, mivel eredetileg attól féltem, hogy új laptopot kell vennem, ha nem tudják vízteleníteni a jelenlegit, most úgy érzem, mintha hirtelen spóroltam volna egy nagy csomó pénzt, ez pedig általában csúnya késztetést jelent arra, hogy el is verjek belőle valamennyit. Szóval, tessék nekem segíteni, melyik csizmába ruházzak bele, ha nem tudom legyűrni ezt a sötét vágyat. A bordópiros jól használható, épp csak kicsikét lökött darab, a lila virágos viszont a “vásároljunk kihívásokat a ruhatárunkba” kategóriába tartozik, úgyhogy a döntés nehéz, annyira meg azért mégsem érzem magam Krózusnak vagy Krőzának, hogy ketőő pár százeurós csizmát is vegyek magamnak. (Lustáknak szavazólapocskát is csináltam, a csizmák pedig kattintásra megnőlnek.)

 

 

Attól persze lehet, hogy úrrá lesz rajtam a fösvénység meg a “védd a fákat, egyél hódot”, és nem veszem meg egyiket sem. Most viszont ahoj, poplacsek, megyek flékenyezni.

A ruhát természetesen még mindig nem alakítottam át. No sebaj, ami késik, nem múlik.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/03 hüvelyk eská, nyár

 

6 responses to “5/3 – Krőza

  1. vica57's avatar

    vica57

    2017/09/03 at 10:22

    Lilavirágosra szavaztam, szerintem az nagyon illene hozzád, és téged úgyis a kihívások éltetnek 😀
    Nagyon kíváncsi lennék, mit kezdesz vele, miket veszel fel hozzá, bár szerintem igazában szolid darab.
    És akkor megmarad nekem a másik 😛
    (azaz maradna, de nem hiszem, hogy tudnék járni benne. Régen volt egy hasonló csizmám, nagyon sok évig hordtam, az barna velúrbőr volt, fehér rénszarvas-szerű mintával, imádtam. )

     
  2. retyusa1's avatar

    retyusa1

    2017/09/03 at 16:19

    A bordó NEKEM szimpi, és én elég lökött lennék hozzä, azt hiszem. 😀 😀 A lilához TE vagy elég bátor. Na meg van mivel felvenned… Ez kicsikét komplex szavazás lett, nem tudom ezzel megnyomni a gombot, asszem.

     
  3. mák's avatar

    mák

    2017/09/03 at 20:02

    Szarban vagyunk, feleim, majdnem fele-fele. 🙂

     
  4. Anettka van de Mért's avatar

    Gyöngyösi Csilla

    2017/09/06 at 09:50

    Akkor én szavaztam egyet a lilára 🙂

     
  5. vica57's avatar

    vica57

    2017/09/08 at 15:22

    Akárhogy nézem, az itteni szöveges olvasói javaslatokból a lila virágos került ki győztesen 😀

     
    • mák's avatar

      mák

      2017/09/08 at 15:23

      Igen, ez érdekes kísérlet lesz. 😀

       

Mondd csak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .