RSS

július 2017 havi bejegyzések

4/316 – Buborék

Asszem ezt még nem említettem, de karácsonyra a Repülő Kutató ajándékba látszatra egy “világ kenyerei, egybesüljetek” szakácskönyvet kapott tőlem – azért látszatra, mert, mint már akkor is kihangsúlyoztam neki, ez nem könyv volt, hanem szolgáltatás. Valójában azt kapta ajándékba, hogy én ebből a könyvből egy éven át saccra hetente megsütök neki valamit, amire rábök.

A kenyérfélék számát tekintve nem állunk olyan jól, mint állhatnánk, mert vannak, amikre már többször is rábökött, viszont többé-kevésbé tartjuk a “heti egy” ütemtervet, bár közben egyszer meghalattam a kovászt (szomorú történet), de most már van máááásik. (Mint ábrándosan emlegetni szoktam: amikor lecsapott a Katrina hurrikán, Emeril Lagasse egyik sous chefje úgy menekült, hogy a hátán egy ing, az ölében meg egy bödön félévszázados kovász. A saruszíját nem vagyok méltó megoldani. Én simán egy (bár voltaképpen kettő, mert diák is voltam) vizsgaidőszakkal kinyírtam a hűtőben egy kevesebb mint féléves példányt, és még hurrikán se volt.)

Természetesen azért mesélem el nektek ezt az egészet, mert szórakoztatni kell valamivel a közönséget, valamint hogy pontosabb képet alkothassatok házasságunk ágbogairól és elmeállapotom súlyosságáról. Tegnap azzal küldtem el a csávót aludni, hogy ne lepődjön meg, ha kora reggel vad püfölést hall a konyhából, csak én vagyok meg a pain brié. Ez egy normandiai kenyérféle, tömör, mint a beton, gondos halászfeleségek ezzel küldték ki férjeiket a tengerre, mert ebben a kenyérben nem laknak Buborék, és így jobban eláll. Buborék népes családját viszont egy speciális technikával lehet csak kiköltöztetni a kenyérből, mégpedig úgy, hogy a kelesztés-gyúrás-kelesztés egy meghatározott pontján alaposan agyba-főbe kell verni a tésztát egy sodrófával. Negyedórán keresztül.

Hátizé. Maradjunk annyiban, hogy nem szívesen akasztanék bajszot egy normandiai halászfeleséggel. Pláne hogy most éppen izomlázam van a kenyérrel való verekedéstől.

Egyéb híreink gyanánt közölném, hogy úgy jártam, mint az anekdotabeli fehér tehén, aki meglepődött, mert a bika a fekete tehenet baszta meg ugyanis arról a kéziratról, amire tegnap ígérték a döntést, egy mukk hír sincs. Bezzeg a másikról igen. Úgynevezett kedvező hír. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy még néhányszor ki fogom vele dógozni a belemet.

Penszér, sámpányt ide.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/13 hüvelyk nyár

 

4/315 – Várni, csak várni, mindig csak várni

Ezúttal ezt dobta ébredéshez az agygép, de kivételesen nem egészen véletlenül. Hétfőn azt állapítottam meg, hogy amikor az embernek két külön cucca van bent két külön kiadónál, a kétféle “jajistenemmileszebből” kölcsönösen kioltja egymást, és nem marad izgulnivaló, csak a fáradt nyugi meg a zen. Ez mostanra nagyrészt elmúlt, mert az egyikről éppen ma lesz döntés, kiadják-e, nemadják-e, ennélfogva némiképp megint jajistenemmileszebből van.

Ennek örömére ma tényleg kiganajozom a Bűnök Barlangját, oszt belefekszem. Idegizgatottságra nincs jobb gyógymód, mint a színes ficlik. Mindehhez pedig nyilván valami fekete és egyszínű dukál, mert nincs abban semmi buli, ha nem látszanak az ember ruháján az odatapadt varrási hulladékok.

És Celó ezúttal az ablakpárkányt hányta le a miheztartás végett. Jaj, de rémes egy vircsaft ez, Istenkém.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/12 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/314 – Passzív

Tecciktunni, van olyan, hogy “aktív pihenés”, meg vannak olyan napok, mint a mai.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/11 hüvelyk eská, nyár

 

4/313 – Sitt

Ma hajnalban háromnegyed ötkor arra ébredtem, hogy dörög az ég, de úgy, mintha most azonnal le akarna szakadni. Az elmúlt három nap után persze az volt az első félkómás gondolatom, hogy “úristen, a sátor”, aztán szinte azonnal megnyugodtam, hogy szilárd tető van a fejem fölött, semmi vész.

Sátorban aludni amúgy nem nagy csapás, de a bényei időjárás ezúttal nem volt a legkiegyensúlyozottabb közreműködő a borfesztiválon – az ember vagy megfőtt, vagy szétfagyott, és mindezt lényegében átmenet nélkül. A fénypont persze kétségkívül a szombat délután volt, amikor egy egész órán át zuhogott az eső, közben kétszer jéggel, és mindvégig akkora volumennel, hogy a templomtornyot se lehetett látni, a kemping melletti úton pedig felnyomta az egyik kanálisfedőt a bugyogó víz, és alig lehetett még az után is elpipiskedni a nagy büdi tócsa mellett valamelyik borászatig, hogy végre végetért a vihar. Az egyórás zuhét rokonoknál vészeltük át, ami jobban hangzik, mint amilyen a valóság volt, mert a rokonok a Repülő Kutató nagybátyja és nagynénje voltak, úgyszintén a kemping lakói és elszánt fesztiválozók. Nekik legalább nem egy kapszulaszálló hatású sátruk volt (a matrac fölött kábé fél méter légtér maradt a mienkben, amit éjjel elég melegre be lehetett szuszogni a bényei tízfokban, de minden átfordulás felért egy expedícióval), hanem egy lakókocsijuk előtetővel. Ez az előtető lényegében egy ponyva volt, ami alatt hősiesen ácsorogtunk “mindjárt eláll” felkiáltással egy órán át, közben időnként bottal és egy kézreeső kempingszékkel nyomkodva alulról az inkriminált ponyvát, hogy le ne szakadjon a rázúduló víz súlyától. A végére csak derékig lettem vizes, bagatell. Ezek után tényleg nem volt más lehetőség, mint átöltözni egyik lenge izéből másik lenge izébe (egészen kivételesen pocsékul csomagoltam, az idő ötven százalékában majd megvett az Isten hidege), aztán belecsapatni a bényei estébe.

A fesztivál alatt az előjelzésnek megfelelően valóban megittam éves borfogyasztásom harmadát, ami vala a három nap alatt két és fél üveg kóstolgatnivaló tizeniksz pincéből, emellett sokat ugráltam mindenféle zenékre, és a szünetekben olyan csudaságokat ettem, mint ázsiai malacpofa szendvics, füstölt velőscsont fűszeres szalszával meg pulled pork almacsatnival (mindez persze nem egyszerre, nyugi). Ezzel, asszem, megvolt az idei nyárra a kikapcsolódás meg az ereszdelahajamat.

Ereszdelahajamat után persze mindig a való világba visszatérés a problémás, és hiába van vakációm, ezt a nyaramat is mindenféle nemszeretem programok szabdalják széjjelfele, úgyhogy ezen a héten valószínűleg Erikkel töltöm majd a legtöbb időt. Addig üsd a varrógépet, amíg meleg, vagy legalábbis amíg megteheted.

Nagyívű terveimnek csak az alábbi tájkép állhat útjába.

A Bűnök Barlangját ellepő ruha-, anyag- és sitthalom még hagyján, de mindkét hülye macska oda feküdt be héderezni.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/10 hüvelyk eská, macs, nyár

 

4/312 – Óóóó, civilizáció

Hazajöttem. Kábé öt perc múlva befekszem egy kád mámorító meleg vízbe, hopfüzsgővel. És hajat mosok. Hosszan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/09 hüvelyk eská, nyár

 

Intermezzó – Csomag, Erdőbénye

Előreláthatólag vasárnapig nélkülöznötök kell édes bülbül szavaimat és papapgájszín ruháimat, de tessék, kábé ebbő fogok építkezni a következő napokban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/06 hüvelyk blabla, eská, nyár

 

4/309 – Partiállatok és fesztiválmadarak

Mint ez köztudott (ha még nem az, tessék köztudni) mink a Repülő Kutatóval igazi partiállatok és fesztiválmadarak vagyunk, úgyhogy a mai nappal ellejtünk Erdőbénye irányába, ahol a “Bor, mámor, Bénye” keretein belül én a következő három napban megiszom évi borfogyasztásom usque harmadát. Kérdezhetitek, hogy aki ennyire nem-borivó és nem-fesztiválozó, ugyan mit keres egy borfesztiválon, de a BMB-t meglepő mértékben szeretem. Kellő arányban van benne bor, kaja, zene és természet, elég kicsi és eléggé nagy területen szétszórt ahhoz, hogy ne kapjon az ember tömegiszonyt, a környék befogadókapacitását tekintve nem is igen van hová növekednie, és eléggé messze van ahhoz, hogy a népek eleve céllal menjenek oda, ne csak kiugrani délutánra egy kakasos nyalókáért (melynek implikációiról szentendreiként elég sok tapasztalatot szerez az ember, mert ez a város vagy üres, vagy túlzsúfolt, középút nincs). Attól persze lehet, hogy éppen idénre nő túl a tűréshatáromon, de meglátjuk.

Mindenesetre tavalyhoz hasonlatosan idén is elfogyott áprilisra az összes szálláshely, úgyhogy tavalyhoz hasonlatosan ezúttal is sátorral megyünk. A kemping a focipálya mellé van kijelölve a falu közepén, ami azt jelenti, hogy nem kell azon spekulálni, hogyan jut haza az ember beborozva éjfélkor a harmadik faluban lévő szállására, és akár négykézláb is haza lehet kúszni a Magashegyi Underground koncertről. Tavalyhoz képest annyi változást tudunk felmutatni, hogy három nap polifoam után közöltem, öreg vagyok én már ehhez, így idén vettünk egy felfújható matracot, ami 42 centi magas. Tegnapelőtt este tesztelésképpen némi gimnasztika és káromkodás közepette felhúztuk a sátrat, beleillesztettük a matracot, majd felfújtuk, haddlám, belefér-e, meg milyen lesz ez majd nekünk. Jelentem, nekünk, ajjj, nagyon jó lesz. Viszek lepedőt, párnát és paplant is. Mint mondtam, öreg vagyok én már a polifoamhoz, de még a hálózsákhoz is.

A Repülő Kutató persze most még lábjegyzeteket gyárt valami tanulmányba, úgyhogy én a Bűnök Barlangjában próbálom visszafogni magam, ne akarjak összeütni két óra alatt egy komplett útiruhatárat. Nyilván épp annyi szükségem lenne rá, mint a Szaharának egy kis plusz homokra, de hát nem is azért csinálnám, mert muszáj. (Mármint ha eltekintünk a viszkető ujjaktól és a sok szép anyagtól, ami szemrehányón pislog felém.)

Mivel két hónapja nem varrtam semmit, és ez nem maradhatott ennyiben, mégiscsak összeütöttem magamnak egy új ruhát a megszokott recept szerint. Hiába, no, van akinek az igényes szalonmunka meg a kísérletezés a kenyere, és van akinek a másfél órás ruhák (szabással együtt), de az lehetőleg olyan anyagból, ami kiüti az ember szömit.

A mellettem látható szatyor nem a ridikülöm, hanem a(z egyik) kajás tartály, amit magunkkal viszünk, de olyan szépen passzol a ruhámhoz, hogy nem hagyhattam ki.

Amit szintén nem hagyhattam ki: egy akkora nyakkivágás hátul, amiben nemcsak a hóka hátam, de a tetoválásom is látszik. Jah, én tényleg egy partiállat vagyok.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/06 hüvelyk eská, nyár

 

4/308 – Szénégetőné

A vakációm első napja (=tegnap) teljesítményéről igen siralmas osztályzatot tudnék kiállítani, maradjunk is inkább az óvatos szöveges értékelésnél, például így, hogy “Jószándékú, de lusta” vagy “Kiválóan tervez, de a megvalósításban nehézkes”. Az egyetlen produkció, amit sikerült összehoznom, egy igen kiváló pasta alla carbonara volt, amihez magam nyújtottam (nyilván gépi segítséggel) a tagliatellét. Meg is ettük az utolsó szál tésztáig.

Ma rendrakási és efféle más programjaim lesznek, például nyolckor megérkezik Atilláné (a múltkori alkalom vaklárma volt), úgyhogy takarítható állapotba kell hoznom a lakást, ami ugyan elég röhejesen hangzik, de amikor minden vízszintes felületet dugig lep a himmihummi, esély sincs arra, hogy azok a felületek meg legyenek puculva. Szóval itt állok robbant hajammal, a mosógépben forognak a ruhák, a konyhapulton vidáman bugyog egy adag megetetett kovász, én pedig éppen keservesen bűnhődöm a túlhajszolt vizsgaidőszakért, a kötetleadásért meg az átszundikált tegnapért.

Na nem baj, holnap úgyis jól elmegyünk fesztiválozni, mert lassan már csak ezek a biztos pontok életünkben, a “Bor, mámor, Bénye” meg a munkamunkamunka. Ja, meg az entrópia.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/05 hüvelyk nyár

 

4/307 – Majdnem tizennégy ív

Tegnap délután végre leadtam a kéziratot. Még egy csomó mindent szerettem volna csinálni vele, de ideje volt kiengedni a kezemből, hogy kapjak végre valami visszajelzést is. Szokás szerint persze ilyenkor, mint minden nagyobb méretű szöveg elküldése után, fáradt vagyok, csalódott és kicsit üres, az agyam tovább őröl, és nyilván ezúttal sem tudom kialudni magam, pedig lehetne.

Mindegy, no, mától vakációm van, úgyhogy irány a Bűnök Barlangja és egy kis csendes szöszmötélés a legformátlanabb klepetyusomban. Még az sem kizárt, hogy mindeközben egyszer csak elszundikálok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/04 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/306 – Megtévesztő

Reggel voltam masszázson, úgyhogy megtévesztően kisimultnak látszom, pedig ma még munkamunkamunka.

De holnaptól már vakáció, csuhaj.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/03 hüvelyk nyár

 

4/305 – Egy ilyen lánynak a diszkóban a helye

Amióta megébredtem, ez megy a fejemben, hogy akárhová ne tegye az agyam ezeket a dudolkákat. Mondanom sem kell ugyanis, hogy ennek a lánynak nem a diszkóban van a helye, hanem a laptopnál.

Ma este végre a sarkamra állok, sálálálálá. (Egy frászt.)

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/02 hüvelyk nyár

 

4/304 – Pompadour

A bátorság mindig elnyeri jutalmát. Mármint a mesékben. A valóság kissé másként fest. Én például tegnap, miután kábé öt perc alatt végeztem a jegyvásárlással,* bevágódtam fejjel előre egy BioHairbe** hajat vágatni. Kíváncsiak és türelmetlenek már most lepörgethetnek az oldal aljára, hogy megnézzék a végeredményt.

Igen, tudom, ez sokatok számára maga a rettenet lehet, tökidegen akárkik rontanak neki csattogó ollókkal az ember hajának, sehol az a bizalmi viszony, ami egy állandó fodrásszal fennáll, és technikailag nem várhatod el azt sem, hogy minden apró dilidet tudomásul vegyék. Mindent összevéve viszont ez engem nem zavar. Lássuk be: tökmindegy, ki a fodrászod, utólag senki sem ragaszthatja vissza az átabotában lenyírt hajat – de hát nyugi, az úgyis kinő tök magától. Summa summárum, ha nincs időm-türelmem-satöbbim megkeresni a szemközti nagy piros házban Líviát, akinek a lánya érdeklődik a kísérletek iránt, és a múltkor befőttesüvegekben kristályokat nevelgettek, akkor marad a BioHair. (Líviát nem csak úgy hasraütésből mondtam, létező személy, ő az én mondhatni állandó fodrászom, már ha alkalmazható ez a jelző olyasvalakire, akihez évi egyszer, max. kétszer berontok hajat vágatni. Az viszont mindig strapa. Először is, telefonálni kell. A telefon az én kriptonitom, ha eddig nem mondtam volna. Másrészt meg sose tudni, mikor ér rá ő, mikor érek rá én, összeegyeztethető-e ez a kettő, satöbbi. Amikor én hajat akarok vágatni, azt mindig azonnal akarom, nem két hét múlva.)

Az ismert körülmények nyomására ezúttal is inkább bevágtattam egy BioHairbe, van-e éppen szabad fodrászuk, mire ők, hogy naná, mit szeretnék? Mondok, mosás, igazítás, szárítás, ez a haj így nekem elég jó, csak a törött végeket kéne kicsit megcsipkedni, meg valami rendszert teremteni benne, mert ez most már úgy fest, mint PomPom és egy puli szerelemgyermeke. Ebben a pillanatban elém perdült jövendő fodrászom, egy medveméretű szakállas fiatalember vállig tetovált karokkal és olyan frizurával, amit pompadournak hívnak, mire bennem hirtelen röfögni kezdett egy bátor vaddisznó, és amikor megkérdezte, konkrétan mit szeretnék, aszontam, eh, ma van a vizsgaidőszak utolsó napja, innentől két hónapig úgyis olyan hajat hordok, amire csak kedvem szottyan, tudod mit, csinálj vele, amit akarsz.

Van Az üvegburában egy jelenet, amikor Esther Greenwood úgy dönt, juszt is elveszti a szüzességét, mindegy kivel, és levelezésbe kezd az egyik potenciális jelölttel, aki olyanokat írogat neki, hogy kedveli a humorát, meg a húgára emlékezteti, és akkor Esther napnál világosabban realizálja, hogy nem lesz ebből semmi. Na, nekem az volt tegnap az Esther Greenwood-pillanatom, amikor a tetovált medve csak úgy hirtelen kijelentette, hogy tökre tetszik neki a hajam formája meg színe meg ahogy hozzám passzol, és én napnál világosabban realizáltam, hogy ajaj, nagyjából ugyanazzal a fejjel megyek majd ki az ajtón, amivel bejöttem, épp csak meg lesz igazítva meg beszárítva. És így is lett.

Asszem én most már így maradok in aeternum. Pedig ezúttal tényleg meglett volna a lehetőség, hogy nekem is rárittyentsenek a fejemre valami extrát, például egy pompadourt.

Mivel szombat van, nyilvánvalóan a piac felé igyekszünk az esőben. (Siralmas banda vagyunk, az e heti hajszában elfogyott a házból minden zöldség és tej, de még a macskák szárazpapija is, tegnap este és ma reggel is kis büdös cicapástétomot voltak kénytelenek enni. Meg is ették mind. Szárazeledelben tanúsított kényes ízlésüket a legolcsóbb büdös pástétomocskák iránti vonzalmuk kompenzálja, hogy szépen mondjam.) Ennélfogva most nézzétek meg a hajam yol, mert a légköri nedvesség így is, úgy is bedauerol, úgyhogy holnapra megint PomPom és egy puli szerelemgyermeke várható, épp csak megtrimmelve egy kicit.

* Jelzem, a menetjegyirodán meglepődve hallgatták, hogy az Elvira használhatatlan, és én hiába próbáltam bármiféle komfortfokozatú és árú jegyet venni rajta, mindenre azt mondta, hogy elfogyott. (Hát ezért voltam én tegnap piszok ideges, mert ugyan irreálisnak látszott a dolog, de mi van, ha mégse Elvirával van gond, hanem tényleg elfogyott minden. Nem lehet semmit se kizárni ebben az élet nevű disznóólban.) Nos, legalább megnyugodhattunk, hogy a MÁV átlátható és kristálytiszta utasellátási rendszerében a belső kommunikáció zökkenőmentesen hiányzik.

** Disclaimer, miként ez az őtözködős blogokon szokás: nem fizetnek nekem a reklámért.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/01 hüvelyk eská, nyár