Ha nem tudnánk röhögni a világon, nem lenne érdemes otthon lennünk benne, hogy Tamási Áront parafrazáljam (poetica licentia, no – pontosan tudom, hogy ő mit mondott).

Jelen pillanatban hármunk otthona egy 10,5 négyzetméteres szoba (a Bűnök Barlangja pontosan ugyanekkora, csak jelzem), az ablakon túl a Vártemplom harangozik és kakasok üvöltenek, valamint este hétkor rákezdett egy úgynevezett druzsba is. A túloldalról hálistennek nem hangzik be semmi, mert ott már dél óta keresztelő buli van. A szintetizátoros csávót Gyurikának hívják, és nagy átéléssel játssza a Best of Zámbó Jimmyt. Nyakkendőben, nyakkendőtűvel, hegyesorrú fényes cipőben, és olyan kiadós aftershave-kísérettel, hogy amikor elvonult mellettünk az udvaron bagózni, majdnem leszédültünk.

A húgom még nem érkezett meg, szóval a jövő tartogat további abszurd izgalmakat is. Röhögni necesse est.

A képminőségen majd még dolgozunk. Ez volt a legjobb, amit estefelé össze tudtam hozni a panzió udvarán.