Rohanás lesz továbbra is, persze (ha leállok, megdöglök), de mostantól, ha minden jól megy, csak kicsi és elviselhető rohanások lesznek. Ma hajnalban, miközben a hotel első emeletén esküvőző népek egy utolsó nagy gajdolással kitámolyogtak az ajtón, és eltűntek a vasárnapi reggelbe, én befejeztem az utolsó leadandó szart, amit doktori tanulmányaim igényeltek ebben a félévben. Ennélfogva a félévet abban az univerzumban, amelyben diák vagyok, lezártnak nyilvánítom. Most már csak azt kell letudni, amiben tanár vagyok, bagatell.

Nyúzott vagyok, az nem vitás. Viszont ha ma hazakúszunk a Repülő Kutatóval, mostantól (kapaszkodjunk meg) csütörtökig semmi más dolgom nincs, mint kijavítani egy kupac dolgozatot. Gyanítom, azt már ma letudom, aztán diadalittasan belevetem magam abba az idillbe, ami a káoszos háztartásom, a macskák, a befőzendő cseresznye és a befejezetlen varróprojektek világában lakik.

Ja, és csinálok kovászt, mert a múltkorit megöltem. Szomorú történet.