Vakációm van. Ennélfogva ma is a munkahelyemre megyek “leadhatod a szakdolgozatod, édes lányom” lapokat osztogatni, de ez már csak a folytatás, már reggel fél ötkor is szakdolgozatot javítottam.
Ha a következő néhány napban nem múlok ki a melótól, akkor soha, és egyre inkább úgy érzem, ha meglátok még egy szakdolgozatot, akkor sikoltozni fogok. Valószínűleg emiatt van az is, hogy úgy le vagyok roggyanva agyilag, mint a Bertram szálló nénikéi, akik mindenhol ismerősöket fedeznek fel, tegnap például örömmel üdvözöltem valakit, akit már négy vagy öt éve nem láttam, és gratuláltam a sikereihez, aztán kiderült, hogy nem ő az. Áááááááá.
Ennek örömére máma (az atlétatrikót meg a táskát – meg a kabátot!* – kivéve) csupa “hát-ezeket-kidobjam-e” holmikba adjusztáltam ki magam. Véleményt, valamint ha valami megtetszik, jövendő tulajdonosoktól jelentkezést kérek.
* Az is a listán volt, de a Repülő Kutató vétót jelentett be vele kapcsolatban, úgyhogy sztornó.
Minden nap más - mindennap más 
Milda
2017/04/10 at 09:59
Pont a kabátot kell neki megvétózni?! Pedig milyen jól állna rajtam:-))))))
mák
2017/04/10 at 12:16
Majd szépen összeírjuk, mi mindenre tartasz számot, ha elvisznek engem a szakdolgozatok.
kingha
2017/04/10 at 10:01
ismerős a helyzet – de én ha részeg kertészkedő embert látok – akkor sikoltok 😛
mák
2017/04/10 at 12:17
Asszem arra immunis vagyok. 🙂
csilla75
2017/04/10 at 18:05
Van erről egy vicc, de csak kb. tudom elmondani.
Két pasas találkozik.
– Szevasz, Kerekes, hogy megváltoztál! Egészen lefogytál, és a hajad is kevesebb.
– Bocsánat, engem nem Kerekesnek hívnak.
– Nahát, még a neved is más!
mák
2017/04/10 at 18:06
Igen, ezt én is ismertem. 🙂