Már többekre próbáltam rásózni ezt a remek ruhát,

de mindenkire kicsi volt, nagy volt, rövid volt, hosszú volt, nem az ő stílusa volt, túl zöld volt, választhattok.

Elvileg 12-es méretű szegénykém, de nem tudom, melyik univerzumban, én egyszerűen nem tudtam áthúzni a vállamon se. Kérdezhetitek, hogy a jó fenébe vettem meg próba nélkül – nos, vannak néha olyan pillanatok agyrágóbogárral meg mindennel, hogy próbálgatni nincs kedved/időd, a szemmértékedet otthon felejtetted, a ruha túl szép ződ és túlságosan is csak 350 forint, és különben is meg fogod oldani valahogy, mert olyan még sose volt, hogy nem. Hozzávetőleg így.

Nagyon klasszul meg lehet oldani ruhabővítéseket, de olyannal még nem próbálkoztam, ami bélelt meg oldalt cipzáras, az elején pedig a lehetőségekhez képest meg kéne tartani az eredeti részt. Bozse moj, mit csináljak vele, nyilván bele kell építenem valaminő bővítő miskulánciát, ha egyáltalán hordani akarom. A bélés szerencsére szintén vászonból készült, másként valószínűleg több melót igényelt volna a mindenféle illesztés-igazítás, de így vettem egy mély lélegzetet, megfordítottam,

aztán brutális hirtelenséggel felvágtam a gerincoszlopát hosszába’.

A képen már látható az a szép pipezöld háromszög, remek poláranyagból, amit a kivágott hátába szántam.

Bele is varrtam cikcakkal, sitysutty.

Hát így. Néha tényleg csak egy kis elszántság kell.