Az én német szókincsem nemcsak limitált, de rendkívül eklektikus is, zöldségeket egészen jól tudok vásárolni, pékárut viszont nem, és tudok olyanokat, hogy Gotterdammerung meg Neue Sahlichkeit meg da-sein, viszont mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy a Rind marhahúst jelent, ez valamiért nem képes rögzülni a fejemben. Ráadásul egyes hétköznapi szavaknak mindenféle kötött konnotációi vannak számomra, úgyhogy mikor a Repülő Kutató még otthon nekem szegezte a címben található kérdést azzal, hogy na akkor Münchenben melyik, én habozás nélkül válaszoltam, hogy Alte, mert nem is jutott eszembe más lehetőség, mint hogy a Pinakothekről van szó. És, képzeljétek, így is volt.

A képtárakkal és múzeumokkal kapcsolatos sagám egyébként a megszokott mederben folytatódik, az Alte Pinakothek éppen egy monstre elektronyos átalakításon esik keresztül 2018-ig, ennélfogva csak meghatározott részei látogathatók. Nyilvánvalóan azok a részei nem, amelyek engem a legjobban érdekelnek, régi flamand meg régi német mesterek, szóval minden Hans Memlingtől a Breughelekig, bűbájosan merev angyalkák meg túlzsúfolt hátterek, amik előtt olyan hosszan tudok álldogálni, ecsetvonásnyi alakokat keresgélve a dombok tetején. Eh, sebaj, az Alte Pinakothekre se teszik ki a “többé nem látogatható” táblát, és így is festménymérgezést fogunk kapni a végére, azt garantálom. Egy valamit kötöttem ki, mégpedig hogy a Rubens-termen olyan gyorsasággal fogok átmenni, mint fos a libán, tőle a Louvre óta enyhe csömöröm van, a nagy Rubens-termükbe már be sem mentem, inkább kint unatkoztam decensen a terem előtt egy padon, amíg a Repülő Kutató bent nézelődött, mert úgy éreztem, hogy még egy adag szaftosan rezgő prágai sonka aranyhajjal, és én már a sonkára sem leszek képes ránézni, nemhogy Helene Fourment-ra.

Szóval, mint az eddigiekből is leszűrhető, ma elhagyom Regensburg kedves kicsi városát, elnézelődöm Münchenben, majd a Repülő Kutató felhajint a vonatra, és holnap már nagy szeretettel ölelhetném keblemre macskáimat, ha ölelgethető állatok lennének. Celó valószínűleg eltűrné kelletlenül, ő nem egy ellenálló fajta, de Poci minden bizonnyal leverné rólam a glazúrt, ha ölelgetéssel próbálkozom.

Ma viszont még München és az ő szépségei, ideális esetben még az eső sem ver szarrá minket, héjjahó. Mindösszesen annyival utazom haza, ami a képen látható, a cuccaim egy részét itt hagytam a Repülő Kutatónál, aki majd hazafuvarozza kocsin. Luxus a javából.