Tegnap roppantul elszánt turistáskodással töltöttem a napomat, miközben a Repülő Kutató nevéhez híven viselkedett (na jó, nem repült, de kutatott). Mivel a tegnapelőtt esti kószáláskor sikerült memorizálnom néhány jellemző tereptárgyat, első lépésként eltotyogtam a régi városháza épületében található turistainformációs központhoz, és szereztem magamnak egy térképet, biztos, ami biztos. A Repülő Kutató ugyan megnyugtatott, hogy amíg a Duna és a vasút között maradok, nemigen tévedhetek el, de aztán elgondolkodott, és hozzátette, hogy végül is, ha véletlenül elhagyom a várost, a vasút és a Duna között maradva is eljuthatok Ulmig, én meg nem akartam kockáztatni. Egyrészt nem ismerek Ulmban senkit, másrészt meg légvonalban 170 km, délutáni sétának kicsikét hosszú.

A térképet végül nem használtam egyetlenegyszer sem, tényleg nemigen lehet eltévedni a belvárosban, mert akárhová csapong az ember, végül mindig útját állja a vasút vagy a Duna. Úgyhogy csapongtam, és közben készítettem vagy ötven fotót. Az én fotóim általában két kategóriába oszthatók, az “ezt mindenki le fogja fotózni, katt”, meg a “na ezt csak a hozzám hasonló bolondok fotózzák le, katt”. Például roppant mulatságomra ebben a városban több trachten-bolt van, mint Stájriában, úgyhogy gondosan végigfotóztam a kirakataikat. (Az egyikben egy olyan pink magassarkú hasítottbőr bakancska is volt, oldalán egy édelvájsz csattal, hogy parodontológiai kezelés nélkül is nyáladzani kezdtem. Gyorsan tovább is mentem a másik kirakathoz, ahol trachten estélyik (!) voltak kiállítva, egyik rondább, mint a másik, az megnyugtatott.)

Egy ponton a Repülő Kutató is abbahagyta a könyvtárban jegyzetelést, úgyhogy elmentünk vacsorára valókat vásárolni a magunkkal hozott alapanyagok mellé, és így végül szigetmonostori spárgát ettünk lime-szardella mártásban északi-tengeri tőkehallal, utána meg tahitótfalusi eperből készült clafoutist. Noch dazu Multi-Kulti. (Az utca, amelyben lakunk, tele van méltóságteljes századfordulós épületekkel, az egyikben egy vietnámi étterem, a másikban meg egy afrikai bolt, ahonnan eddig csak feketéket láttam kijönni, szóval biztosan nem egzotikus szuvenyíreket árulnak.)

Van abban valami végtelenül vicces, hogy csak egyetlen kulcsunk van a lakáshoz, ilyesmihez még nem volt eddigelé szerencsém. Mindenesetre ma én vagyok a Kulcsok Őre, úgyhogy nemsokára felrobbant hajamra csapom a kalapom-pom, és elsétálok további turistai útjaimra.