A tavaszi vakáció vadul dönget a vége felé – ennek az a jó oldala, hogy a jövő héttől ismét hasznosnak érezhetem magam (nekünk tanároknak akadnak ilyen illúzióink), a rossz oldala meg, hogy nyilván felét se végeztem el a vakáció alatt mindannak, amit terveztem. Persze előbb-utóbb mindent meg fogok oldani, meg szoktam, de akkor is csak állok, és bámulok, hová rohant el az idő, ami alatt befejezhettem volna a saját szövegeim gyomlálását, és érdemben készülhettem volna nemcsak a következő, de az azutáni meg azutáni hét óráira is. Isten neki, fakereszt, most már hiába is nyivácskolok, nézzünk a derűs és aktív jövőbe. Különben is, holnap elmegyek fodrászhoz, hátha a külcsín a belbecset is növeli.

Rám fér, az kétségtelen. Ma például, mint ezt a mellékelt ábra is mutatja, ki se akarom dugni a képem a lakásból, és lényegében pizsiben fogom végignyomni a napot.

Egyébként meg vigasztalódjunk, Bob Dylan nálam is több problémát tudott felsorolni hét perc alatt. (Bár, bevallom, én visszafogtam magam. Őtözködős blogger vagyok, nem protest-énekes.)