Aki rám néz ma, annak feltehetőleg az jut eszébe, hogy “atyamáriám, mit vett fel már megint”, nem pedig az, hogy “milyen praktikus kis összeállítás ez”, pedig de. Szinte a teljes napomat a varrógép mellett töltöm színes anyagficlik között, ehhez leginkább szürkékre van szükségem magamon, hogy ne káprázzon a kelleténél is többet a szemem. A varrógép előtt hol hideg lesz, hol meleg (attól függően, éppen működik-e a fűtés, meg hogy mennyire melegszem bele a munkába), így jó lesz az, ha esetenként meg akarok szabadulni néhány rétegtől, viszont a lábam szinte biztosan fázni fog az üldögélés közben. Mindehhez a melóhoz pedig egy olyan holmira is szükségem van, amire nem tapadnak fel a válogatott szöszmöszök, és simán le tudom seperni az ölemből a törvényszerűen lepotyogó cérnamaradékokat.

Látjátok, kedveskéim, a dolgok néha másként festenek, mint első pillantásra. De azért persze egyetértek azzal is, hogy “atyamáriám, mit vett fel már megint”.