Álmomban fenségesen koszlott palotákban és szűk sikátorokban kóboroltam magányosan, perzselt a nap, fahéj és kardamom illata úszott a levegőben, a távolban müezzinek és piacozók zaja, valahol valószínűleg kobrát is táncoltattak, mert némelyik kanyarban furulyaszó szivárgott át a száradni kiteregetett csíkos selymek közül, és bármerre mentem, egy láthatatlan kéz lángbetűket írt a falra.

De nem azt, hogy “Mene, tekel, ufarszin”, francokat azt. Hát mit képzeltek ti az én álmaimról. Azt írta ki minden sarkon, hogy “Hekk”.