(Zene, macska, csokitorta. Mindent bele!)

Nekem sorsom van, nem vitás – mivel három napon át hajnali fél négykor parittyáztam ki magam az ágyból, azt gondoltam, hogy huhú, most jön a péntek, végre addig alszom, amíg csak tudok.

Nos, mindent összevéve így is történt, addig aludtam, amíg csak tudtam. Ötig. És öt óra három perckor már határozott mezítlábas léptek tapicskáltak végig a folyosón, majd megjelent az ágyam mellett mind a két macska, és azt kérdezték, hol a kaja. Persze miután megkapták, Celó otthagyta, Poci viszont elragadtatott kis sikkantgatásokkal rávetette magát a sajátjára, majd (nyilván) Celóéra is, aki mindeközben azt se mondta, bikmakk. Hát kérem én nem vagyok kicsit sem a szociáldarwinizmus híve, de ha valaki akkor sem eszik, amikor előtte az étel, igazán nem tudom, mit tehetnék. (Jelenleg a szaftos papiról beszélek, persze, a száraz táp rendesen fogy Celó tányérjából is, emésztési gondjai meg az időnkénti hányásokat leszámítva igazán nincsenek. Bizonyítékaim is vannak rá, én pucolom mind a kettőjük budiját, szolgálatukra.) A vészhelyzetre való tekintettel felvetettem a Repülő Kutatónak, hogy esetleg megpróbálkozhatnánk egy drágább macskaeledel szervírozásával, fene Anasztázia nagyhercegnő kényes gusztusába, de a Repülő Kutató, aki igen büszke sváb őseire, és fel is szokta emlegetni őket, mikor luxuskiadásokról esik szó, nem pártolta az ötletet. Hiába, ha valaki Palo Altoban eszi a száműzetés méregdrága lila perui krumpliját keserű kenyerét… Mindent összevéve persze ő tudja, az ő macskája – bár jó kérdés, egyáltalán miért beszélünk őmacskája-énmacskám viszonylatokról, amikor én ganézom, etetem és ajnározom mindkettőt, amíg ő válogatott világvégeken gyűjti a tudást hűvös halomba, viszont amikor itthon van, Poci (énmacskám) állandóan vele simogattatja magát. Eh.

Ráadásul még azzal sem hitegethetem magam, hogy énmacskám terror alatt tartja őmacskáját, és elzabálja előle a kaját, mert amikor megkíséreltem kizárni az őmacska tányérjától, mind a ketten leültek az ajtó két oldalán, és vártak, majd miután Poci felzabálta az összes kaját, a két drágaszág együtt elvonult aludni. Természetesen a kanapé azon pontjára, ahol én szoktam üldögélni. Fasza.

Ha már úgyis itt kukorékoltam hajnali órán (jelzem, valahol a környéken lakik egy kakas, négykor szokta elkezdeni az ordítást), bedurrantottam a mosógépet, majd felöltöztem papagájnak, és elvonultam a pékségbe, mert már napok óta csak előre szeletelt tartós tósztkenyér van a házban, ez pedig tarthatatlan.

És igen, vettem csokitortát is.