Peripeteiáim továbbra is folytatódnak, bár a humorérzékem kezd visszatérni, és mire is mennénksz humorérzéksz nélkül, ugye. Tegnap hősiesen kiporszívóztam a lakást, és csak amikor büszkén elpakoltam a porszívót, akkor jöttem rá, hogy izé, én eredetileg azért akartam porszívózni, mert azt terveztem, lebontom a horizontális karácsonyfát az ablakból, és aztán a porszika segítségével könnyedén elbánok a lepotyogott tűlevelekkel. Baaaasztikuli. Na mindegy, rosseb a horizontális karácsonyfába, most már ott hagyom, amíg leesik magától, mint egy farktollánál felakasztott, rothadó fácány.

Mindezek után dicsőségesen felmostam a konyhát, és mivel nem akartam összemászni később a száradó padlót, gondosan kiraktam a szemetest a teraszra, hogy aztán egyből a kukába továbbítsam. Mire végeztem a felmosással, és megfordultam, a szemetes fölött már boldogan csámcsogott anyósomék kutyája, Timó, akit alapvetően csak három dolog érdekel: a kaja, a kaja meg még egy kis kaja. A szemetesben ugyan kajaféle csak némi penészes sajthéj volt meg egy kis összeszáradt macskapapi (mondtam már, hogy ezek a válogatós dögök előbb kizsorválják az ételt, aztán jól otthagyják), de mindez kábé a szemetes felénél, ehhez pedig persze ki kellett szedegetnie mindazt, ami fölötte volt, macskaalom included. Hadd ne részletezzem.

Mindemellett a nap legbizarrabb jelenete kétségkívül az volt, amikor este (neki reggel) cseten keresztül kimerítően eszmét cseréltünk a Repülő Kutatóval az arcápolás kérdéseiről, különös tekintettel az ideális férfi arclemosóra, ami nem szárítja a bőrt, és annak beszerzési lehetőségeire Palo Alto ötven mérföldes körzetében. Nem én vetettem fel a témát, jelzem.

Az éjszaka egy adott pontján a makkák is úgy gondolták, ideje feldobniuk unalmas életemet, úgyhogy több ízben végigpofozták egymást a lakáson, menet közben összehúzva az összes útjukba kerülő szőnyeget, és mikor hajnalban kilátogattam a vécére, kevés híján lezúgtam a lépcsőn. Ehhez meg már csak hab a tortán, hogy ezek után nem tudtam visszaaludni, majd amikor mégis, arra ébredtem, hogy Celofán éppen a kelimszőnyeget hányja össze. Igen, éppen azt, amit tegnap kiporszívóztam.

A reggelem már harmadjára neszkávéval indult, és kezdek ettől kissé besokallni, ráadásul mikor leültem a kanapéra meginni azt a nyavalyás kávét, mindkét macska megjelent és rám csimpaszkodott, hogy ne unatkozzam. Holnaptól viszont igazi kávé is lesz, mert anyósom, áldassék az ő neve, elfuvaroz innen a prériről a legközelebbi hipermarketbe, ahol vehetek magamnak egy újabb kávéfőzőt a döglött helyett. (Igen, el tudnék menni gyalog+tömegközlekedés+gyalog módszerrel is, kábé ötven perc oda, ugyanannyi vissza, plusz a csomag hurcolása. Kocsival oda-vissza huszonöt perc. A világot nem gyalogbékákra tervezték.)

Ha menet közben elhagyom a csizmám talpát, felborítok a bevásárlókocsival egy kukoricakonzerv-piramist, összepisilem magam a bolt közepén, esetleg elfelejtek kávéfőzőt venni, mindenről hűségesen referálok.