Az igazán működőképes szabásminták onnan ismerszenek meg, hogy újra és újra előkúsznak, használatba kerülnek, variálhatók, alakíthatók, és folyton újjászületnek. Kábé százhúsz Burdát tárolok, de összesen tán tíz szabásmintát használok mindenhez, amit megvarrok. Néha persze elcsábulok valami új kipróbálására, de azért mindig visszatérek a jól bejáratott receptekhez.

Ez különösen érvényes a terhesruhákra. Tájainkon a húgom az, akinek ilyesmit szoktam gyártani – az első kislányánál még kísérleteztem ugyan mindenfélével, de a másodiknál sikerült rátalálni a tökéletes példányra. Azt hiszem, eredetileg egy H&M-ben vett kötényruhája volt az, aminek levettem a szabásmintáját, aztán beletettem még egy méretes szembehólt az alsó részbe, hogy sokhónapos terhesen is beleférjen. Az eredmény ilyen lett, ni

aztán a sikeren felbuzdulva gyártottam még neki több ugyanilyet is.

A miheztartás végett persze azt is el kell mondani, hogy a Burdák tele vannak ugyan terhesruhákkal (na jó, pontosítsuk, minden évben van legalább egy olyan szám, amiben van vagy tíz ilyen szabásminta), de azok nem másfél méter magas nőkre vannak kitalálva, akik alapjáraton 32-34-es ruhát hordanak, babaváróban pedig továbbra is 32-34-est, épp csak mintha beléjük állt volna ehhez egy ágyúgolyó. Egy nagyon nagy ágyúgolyó. Na de sok beszédnek sok az alja: olyan ez a szabásminta nekünk, mint egy falat kenyér, és mivel a húgomból nemsokára Csicsóné lesz, a sógoromból meg Lear király (teccikérteni, mire gondolok), ideje volt néhány új darabot is legyártani belőle.

Nektek még nem tartottam ugyan részletes tárlatlátogatást a Bűnök Barlangjában, amely részint varrószoba, részint könyvtárszoba, részint pedig kéttagú látogatócsaládok vendéglátására alkalmas hely (van benne egy remek kinyitható futon), de higgyétek el nekem: ha én varrni akarok valamit, a legritkább esetben kényszerülök arra, hogy újabb anyagokat szerezzek be hozzá. A legrégebbi anyagdarab, amit spájzolok, egy apróvirágos babakék selyem, amit ’96-ban turkáltam, és még mindig nem kezdtem vele semmit. (Talán a húszéves jubileumra ideje volna összehozni belőle valamit, hüm.) Úgyhogy ezúttal is csak leültem az anyagokkal teli polcok és dobozok elé, aztán álmodozva összeraktam egy szimpatikus kupacot szimpatikus szín- és anyagkombinációkkal.

Azt csak úgy mellékesen regélném el, hogy a szabásmintát kábé három éve használtam utoljára, de gondosan elraktam egy biztos helyre. A biztos helyekkel általában csak a baj van, a büdös életben nem találok meg semmit, amit biztos helyre tettem, de ezúttal sikerült, pont ott volt, mint ahol gondoltam. A szabásmintáim persze általában papírra készülnek (a sütőpapír-tekercs kiváló erre a célra), de ehhez feláldoztam egy öreg lepedőt, mert tartósabb, de könnyen hajtogatható-tárolható anyagot akartam hozzá használni, nem pedig például dobozkartont. Számítottam rá ugyanis, hogy a húgom még folytatni akarja a gyerekszülést egy ideig, és igazam is lett.

Legalább három darabot akartam varrni, egye fene, egyetlen húgom van, és csak egyszer lesz neki egy harmadik lánya, szóval erisszed. A három klassz szám, Csicsónénak meg pláne roppant találó. Aztán persze ebbe is beleköpött a sors meg az időhiány, összesen egy készült el, viszont odaadtam a húgomnak Minervát, a szabásmintát meg egy kupac anyagot, hadd játsszon el otthon velük, ha további ruhákra van szüksége.

Arra nézve, hogyan készült el végül a zöld ruha, nem érdemes túl sok szót vesztegetni: logikus folyamatot követtem vele, ennyi. (A képek a szokásos minőségben várhatók, és ez a helyzet csak akkor fog javulni, ha majd mindig nappali fényben érek rá varrni, vagy lesz egy kellően bevilágított műtermem egy profi géppel. Szóval sose.)

Mindkét aljarészt rávarrtam a felsőre, csak az elején kellett vigyázni a szembehólra, így ni:

aztán eltisztáztam a varrásokat, és a színéről végigvarrtam egyenes öltéssel az összevarrás vonalától fél centire a felső részt, hogy szépen kifeküdjön.

A vállán és az oldalán összevarrtam az elejét és a hátulját, ezt is eltisztáztam, aztán az aljarészhez használt vékonyabb trikotázsanyagból vágott csíkkal elszegtem a nyakkivágást, hogy pofásabb legyen. A karöltőnél simán csak visszahajtottam a rugalmas anyagot, és cikcakkal elszegtem.

A ruha alját is eltisztáztam, majd visszahajtottam, és elszegtem. (Erről nincs kép, biztos el tudjátok képzelni.)

Szerettem volna Csicsónét rávenni, hogy ennen korpuszán is bemutassa a kész darabot, de úgy rohantak Lear királlyal a szélrózsa minden irányába egyszerre, hogy nem mertem megkérni rá…