Ilyenkor veszünk mink falun gumicsimmát ahhoz, hogy átmenjünk az elsődleges jelentőségű főúton a kisbótba. Kisbóti expedíciómat leszámítva amúgy ma cicapesztrálási feladataimnak próbálok eleget tenni, ami kissé nehéz, a cica ugyanis átkozottul nem igényeli, hogy pesztrálják, sőt, csak örülni tudok annak, hogy nem tudja kihúzni a késtömbből a Fiskars Santokut. A gyilkos tekintet nem kifejezés arra, ahogy méreget engem.

Nem mintha nem érteném meg – tegnap reggel odaadtam egy sima szőrű, duci, jól ápolt macskát, este pedig hazajött egy csapzott, itt-ott feltrancsírozott és leborotvált, mindenféle váratlan helyeken fertőtlenítő-kék példány, aki olyan kába volt, hogy folyton nekiment a bútoroknak, amik alá be akart bújni. Az imbolygás mostanra elmúlt, étvágya gyöngy, a hangulata viszont éppen olyan, amilyen ebben az esetben elvárható.

És azt még nem is tudja, hogy holnap felülvizsgálatra megyünk.