A „gombhoz a kabátot” a hobbivarrók számára teljesen más jelentést képvisel, mint a köznyelvben: nekünk bizony abszolúte magától értetődő dolog, hogy egy projekt épp a legkisebb részletével kezdődjön el, ha az adja meg a kellő lökést. A kellő lökésre nekem amúgy is jelentős szükségem van: a varrás ugyan feldob meg megnyugtat, de ezer más dolgom mellett így is nehezen veszem rá magamat. Az például nyilvánvalóan segít, hogy önfenyegetőleg prezentáltam a majdnemösszes nyavalyás átalakítandót (ha már megígértem, nem hagyhatom ebek harmincadjára a feladatot), de azért mindig jól jön valami kis plusz segítség is. Például amikor egy másik bütykölőblogon hangzik el egy felhívás valamilyen tevékenység elvégzésére.

Az Árnika Műhelyen már hónapok óta folyik egy színpalettás felhívás, és ugyan egy újracucc legyártása nem tudom, mennyire felel meg az ottani feltételeknek, de amúgy sem nyerni akarok, csak rávenni magam a melóra, szóval köszönet nekik, amiért a megfelelő irányba állítottak a „na most mit csináljak ezzel” tötymörgésből. A múltkor bemutatott két „kezdjünk vele valamit” szoknya közül a fekete a sok mosásban mostanra úgyis inkább sötét szürkére vált (csak a színe ment ki, az anyag továbbra is jó állapotú), úgyhogy kiválóan meg fog felelni a Viharos szürkék palettához.

Mint már többször elmondtam, jóformán semmit sem dobok ki ebben a kuplerájban, úgyhogy ezúttal is rengeteg kincsecskét tudtam előhordani ilyen-olyan szürke színben, nédda. Azt ugyan még egyelőre nem tudni (mint általában), hogy mi minden kerül bele ebből a projektbe, de én mindenesetre készen állok.

A szokásos anyagcafatkákon kívül (kötött meg polár meg szövet meg pólóanyag, de még csipke is van a készleten) itt az összes fekete-fehér-gyöngyház gombom is (köztük azok a darabok, amelyeket a múltkor turkált zöld pulcsiról operáltam le). Szalagok, hímzőcérnák. Ó, meg az egyik nagy kedvencem: egy olyan bogyós fonal, amit én ugyan nem kötésre használok, de attól még vidáman találok neki helyet az átalakításaimban.

A díszítgetés is jó buli lesz, de azért előbb koncentráljunk a praktikumra. Az átalakítás ugyebár két okból kezdődött el: túl szűk volt a szoknya dereka, és túl idétlen a hossza. A derékpántot már megoldottam, most jöhet a hossz.

Mindenekelőtt levágtam a szoknya legalsó csíkját

kivágtam egy jó tartású kötszövött pamutból egy tenyérnyi széles sávot,

aztán beillesztettem a levágott részbe, elszegtem, eltisztáztam.

Na akkor most már jöhetett a szabadprogram. Kisebb-nagyobb, enyhén amőbaszerű virágokat vágtam ki a díszítésre szánt szürke anyagcafatokból. Ezután szépen nekiláttam a szoknyára rakosgatni azokat, amíg úgy nem gondoltam, az eredmény már megfelel magas esztétikai elvárásaimnak.

Ez itt az “embertervez” változat.

Ez pedig a végül megvalósult “emberlusta”. (“Kuss, én így szállok le a bicikliről.”) Menet közben, amíg az egész szoknyát csavargattam ide-oda a varrógép talpa alatt, bizony egyre kevesebb kedvem lett a melóhoz. Undok anyag ez, no.

Végül pedig elfekvő gombjaimból egyik-másik virágra bibéket is varrogattam, hadd ne maradjanak ott teljesen pucéran.

Mindent összevéve elégedett-forma vagyok az eredménnyel, bár a virágok felvarrása kriminális, és a jövőben valószínűleg tovább pitykézem a cuccot, most viszont egyelőre tényleg nincs kedvem többet tökölni vele.

Frissiben gyártott hagyományaimnak megfelelően holnap felveszem, aztán majd meglátjuk. (Szó szerint.)