Négy hónap után már látszik-forma, hogy kezd kialakulni egy igencsak sajátos menetrend: havonta egyszer szépen megbolondulok, aztán elmegyek turkálni/bevásárolni. Nyilván ezt mindig valamilyen “fontos” céllal teszem (kardigánok kellenek, kesztyűk kellenek, meleg holmik kellenek stb.), de ehhez aztán mindig hozzáadódik még egy kiskupac olyasmi, amit a pillanat heve hoz magával.

Ezúttal téli(es) kabátok kellettek. Igaz, hogy itt a blogon úgy novembertől márciusig általában a legfelső utcai réteg nélkül fotózom magam (nem is lenne abban semmi néznivaló, ha ott vagyok én, rajtam egy kabát, alul-felül pedig kilógnak különböző ruhaszegélyek és kiegészítők), de azért, gondolom, eddig is nyilvánvaló volt, hogy nem csak kiske kardigánokban vonulok az utcán. A blogolós évek során a ruhatáram ugyan egyre tarkább lett és viccesebb, a télikabátjaim viszont ugyanolyan szomorúcska feketék meg szürkék maradtak, mint eddig. Egy majdnem bokáig érő sötétszürke szövetkabát meg egy térdig érő fekete, ez volt a készlet, slussz. (Jó, valahol van még egy rövid fekete pufidzseki meg egy másik, igen ásatag térdigérőfeketeszövetkabát, amit már régóta csak tologatok, de tényleg ennyi.) Igaz, mivel mostanság technikailag alig-alig van tél, az eddig átmenetinek nevezett kabátjaimat is fel tudom venni januárban, de ettől még új és színes kabátok kellettek, pont. Eddig leginkább a különböző “nemveszeksemmit” fogadalmak miatt nem tudtam lépni ezügyben, pedig, Tutatiszra, azt már évek óta nem érem fel ésszel, miért éppen a legbúsabb téli sötétben hord az egész világ (közte én is) búbarna meg alkonyatszürke meg éjszakafekete holmikat. Egy átlagos téli buszmegálló úgy néz ki, mintha mindenki temetésre utazna. Értem én, hogy a sötét holmi kevésbé látszik koszosnak, de hát attól még nem kell mindenkinek hófehérben járnia, mint egy divatkatalógusban, meg aztán a fekete kabátokat is ki kell tisztíttatni, mert ha nem is látszik a piszok, bizony ott van.

Száz szónak is egy a vége, a víz prédikálása helyett elmentem bort inni, azazhogy kabátot turkálni, és haza is tértem kettő darabbal. A piros, amit láthattatok már, ugyan leginkább átmeneti kabátnak nevezhető, de amíg nincsenek kitartó mínuszok, ez is kiválóan megfelel. A másik viszont már igazi télikabát, és irgalmatlanul borsózöld. (Érdeklődve nézem, hogyan vesznek hatalmat a ruhatáramon a zöld holmik – nem mondanám, hogy véletlenül, de azért nem is teljesen tudatos döntés eredményeként.)

A móka kedvéért ezt még nyilvánvalóan nem hordta senki: a zsebek be vannak varrva, a bélés címkéjén pedig ott lóg kis nejlontasakban a cseregomb. A márkák továbbra sem érdekelnek különösebben, de ez itt speciel egy Debenhams, szóval még nem is a legeslegalja.

Persze miután megvettem a kabátokat, nem fordultam meg, és vonultam ki a turkálóból, mint azt minden rendes controlfreak tette volna, hanem tovább bóklásztam. Így került a kosaramba két újabb kardigán meg egy pulcsi (zöld!!! tudom, hogy itt inkább sárgának látszik, de tényleg zöld)

két plüssbársony tunika

meg a szokásos szezonon kívüli kakukktojások kategóriájában egy ruha meg egy csodálatosan semmiresejó nyári tüllizé.

A barna kardigán úgy jó, ahogy van (lásd a szerdai napot), a pulcsival sem kell csinálni semmit. A lila kardigán nyaka kisebb korrekciókat igényel, a ruha bizarr ujját minden bizonnyal át fogom szabni, a bársonypólók közül pedig a kékzöldről leszedem a rettenetes kis mell alatti flittercsíkot, és megrövidítem az ujját. A szürke tükörbársony megy majd át a legradikálisabb átalakításon, úgyhogy mit is mondhatnék még, stay tuned.

De előbb térjünk vissza a kordszoknyákhoz.