RSS

november 2015 havi bejegyzések

3/77 – Kilencvenöt

(Duplanap lesz ez is.)

Ma délután szülinapi buliba vagyok hivatalos, a Repülő Kutató nagymamája tegnap kilencvenöt lett. Ennél jogosabb ok az ünneplésre nincs is – ép ésszel, mérsékelt mennyiségű egészségügyi problémával megérni a kilencvenötöt egyre nagyobb kihívás. Mondjuk ha a család nem főzne olyan jól, ahogyan főz, kevésbé lenne megterhelő az öttől kitudjameddig tartó hepaj, de én harcra készen állok, és holnap tanítani sem kell mennem, mert ezúttal az óvodapedagógusok húztak el gyakszira.

Ha ezek után arra számítanátok, hogy most egy igazán ünnepi áutfit következik, még várnotok kell délutánig, mert mégsem ácsoroghatok ötig kisestélyiben. Viszont ezúttal extrán kicsípem magam az alkalomra, még magassarkú cipőt is veszek, mert úgyse kell benne közlekednem, csak át a teraszon, aztán majd vissza, szóval várjatok türelemmel.

3.77

(Du.)

Nnna. Csak azért nem állítom azt, hogy én vagyok az ismert univerzumban a legtöbb hordatlan bársonyruhával rendelkező nő, mert az univerzum nagy, és tele van bolond nővel.

Elmentem ünnepelni.

3.77a

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/11/16 hüvelyk ősz

 

3/76 – Pumukli

(A doboz azt állítja, hogy “Érzéki Rézvörös”, de ne hülyüljünk, kérem, “Pumukli” ez.)

A hajfestéssel az a baj, hogy ha elkezded, nem lehet csak úgy simán abbahagyni, amennyiben nem akarsz elhanyagolt-kétszínű fejjel szaladgálni az emberek között. A másik baj esetemben az, hogy én tényleg szeretem ezt a vöröst, a havi egyszeri bűvészkedést büdös és koszolós löttyökkel a fürdőszobában viszont marhára nem. Mindezek miatt előbb-utóbb bekövetkezik az a nyárelő (már a vizsgaidőszakon túl, ahol a kurta farkú malac túr, én meg amúgy is csak az árnyékban kuksolok, és a dögmeleget átkozom), amikor lenyíratom a fejem csutkára, és visszatérek az eredeti szőkéhez, feltehetőleg sok ősz szállal. Addig viszont maradnak a büdös és koszolós löttyök.

Mindegy, ezen is túlvagyunk máma, innentől egy hónapig nyugivan. Most pedig házimunka.

3.76

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/15 hüvelyk ősz

 

3/75 – Il faut cultiver notre jardin

Időnként (és sajnos egyre gyakrabban) kapok afféle kishitűségi és szégyenkezési rohamokat, hogy tulajdonképpen mi értelme van ruhákról és más semmiségekről blogolni, amikor minden recseg-ropog, emberek bolyonganak kétségbeesetten, gyermekek nem kapnak vacsorát, tűz van meg lövöldözés meg robbantások, én pedig itt ülök az olcsó kis eszképizmusommal és színes harisnyákat mutogatok kábé harminc ember szórakoztatására – legalábbis remélem, hogy szórakoznak is rajta, ha már megnézik.

A felnőttség azzal a nyomorúságos felismeréssel kezdődik, hogy az ember mennyire keveset tehet a világért meg a világgal szemben, és azt a keveset is csak akkor, ha ő maga is működőképes. Úgyhogy a felnőtt elmegy rákszűrésre és panang curryt főz, rendet rak maga körül, kimossa és összehajtogatja a hordatlan pulóvereket, amikre másoknak nagyobb szüksége lehet, a Szuno webshopból vesz karácsonyi ajándékot, és puha párnákkal veszi körül magát, miközben háromszáz helyről gyűjt össze mindenféle szövegeket, hátha ezzel jobban meg tudja értetni a hallgatóival, miért van szüksége minden gyereknek segítségre és szeretetre, akár államtitkár az anyjuk, akár pedig ötgyerekes cigányasszony. A világban a sok rémség mellett vigyorgó ovisok is vannak meg doromboló macskák meg almás-fahéjas tea, és ezekre mind szükség van, hogy reggelenként fel tudjak kelni, kirúzsozni a számat, és nekiugrani az újabb munkanapnak.

Egye fene, még a színes harisnyákra is szükség van ehhez. Nekem legalábbis igen.

3.75

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2015/11/14 hüvelyk ősz

 

3/74 – Megint november

Úgy tűnik, végetértek a koraőszi napok, ráadásul nekem ma is intézkedőnapom van, az árgyélusát neki; legalább nem a kellemetlen intézkedős fajtából, de ehhez is el kell hagyni a lakást. Mivel nagy szekrényborogatásban vagyok amúgy, és további ruhatárpurgálásokat akarok megvalósítani, ma a csizma meg a kabát kivételével csupa olyasmi van rajtam, ami “hm, adjunk neki még egy esélyt” kategóriában indul.

Ja, meg a férjem egyik kiszuperált inge, csak a poén kedvéért is.

3.74

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/13 hüvelyk ősz

 

3/73 – Kora ősz

Ezt lehet, hogy még megszívom estére, de olyan gyönyörű idő van most, hogy jahaj.

3.73

Na jó, azért még viszek magammal egy zakót, ne kísértsük a sorsot.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/12 hüvelyk ősz

 

3/72 – Fényezett liba mandarinzselével és tökpürével

Van úgy kéremszépen, hogy minden egyszerre jön.

Diwali. Márton-nap. Tizennyolc fok. Na meg a szociogén tényezők motivációs szerepe a nevelési folyamatban, háromtól négy negyvenötig.

Ha van egy olyan nap, amikor vidáman és hülyén akarok kinézni, hát ez az. Remélem, ezt a vezetőség is megérti.

3.72

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/11 hüvelyk ősz

 

3/71 – Szösztelenítve

A nagyonhétfő után egy nagyonkedd, hajnali felkeléssel, korai indulással, hosszúnappal és a körülményeknek megfelelően elmosódott fotóval. Mostanra már szinte teljesen elveszett az az előny is, amit az óraátállítás adott.

A macskák egyébként most már konzekvensen a sapkáimon tanyáznak, azoknak is új helyet kell keresnem, pedig olyan jól elvoltak egy kosárban az előszobában. Mondjuk amíg van szösztelenítő henger, annyira nem vészes a helyzet, de azért mégse tölthetek mindennap öt percet azzal, hogy macskaszőrt pucoljak a sapkámról.

3.71

Ma amúgy túláradó optimizmusomban úgy döntöttem, hiszek az időjárás-előrejelzésnek. Na, majd meglátjuk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/10 hüvelyk ősz

 

3/70 – Nagyon hétfő

Általában teljesen jogosnak és indokoltnak tartom, hogy készülni kell az órákra, naná hogy készülni kell, lesülne a bőr a képemről, ha nem tenném. Ma viszont valamiért olyan zsigeri szinten utálom a ppt-gyártást, hogy már délután kettő elmúlt, és én még eggyel sem vagyok teljesen készen a háromból. Fujj.

3.70

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/09 hüvelyk ősz

 

Szaporulat a szekrényben 3. – Az időjárásra való tekintettel

Pénteken, ha már úgyis a városban kellett fel-alá rohangálnom, alapost kirúgtam a hámból, és újabb harisnyákat, sálakat és kesztyűket szereztem be az időjárásra (és ruhatáram változásaira) való tekintettel, ráadásul turkáltam magamnak egy pulcsit meg egy kardigánt is.

Az alábbi képen kettő darab sál, három pár harisnya meg három pár kesztyű látható, és nyilván nem fogom mindezeket egyidejűleg felvenni, de azért ugye teccik látni a színbéli összhangra és a retinabántalmak okozására való törekvést. A kesztyűk és harisnyák igen szigorúan a kínai bótból származnak, a sálakat viszont a Bogdányi út alsó szakaszán szereztem be 600, illetve 900 forintokért. (A felső szakaszon mindezek a duplájukba fájtak, ami a maga módján igen vicces.)

novturk1

Emellett meglátogattam két lokális turkálót is, és továbbra is az időjárásra való tekintettel vettem magamnak egy jó meleg kardigánt,

novturk2

valamint egy fenyőzöld pulóvert is. Ez utóbbit nem tudom bemutatni, mert a macska felfedezte a polc sarkában, és ráfeküdt. Lehet röhögni.

Ezek után viszont valószínűleg jámboran ráülök a kezemre, és a lehetőségekhez képest idén már nem fogok venni magamnak semmit. Ennyi elég a világi hívságokból egy időre.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/11/08 hüvelyk blabla, turkálgat, ősz

 

3/69 – A málnavelő bosszúja

A nagy családi zabáláson a kacsával bezárólag meglehetős könnyedséggel vettem az akadályokat, úgyhogy elbizakodottságomban megettem a desszertet is (ugyan mi bajom lehetne tőle, kis könnyű palacsinta creme caramel fagylalttal töltve, rajta két kanál málnavelő). Ez, Claudius, hiba volt. Utána rögtön meg akartam halni, de rögtön. Még az övet is levettem, mert úgy éreztem magam, mint Hófehérke a valahányadik számú gyilkossági kísérletnél.

Mostanra persze elmúlt, de mint a mellékelt ábra is mutatja, nem teljesen nyom nélkül. Ha igazi divatblogger lennék, nem is mutogatnám máma magamat, pláne ebben az igen előnyös takarítószerelésben nem. Ilyen napokon amúgy is csak afféle önfegyelmező céllal veszek fel gatyát.

3.69

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2015/11/08 hüvelyk ősz

 

3/68 – Kacsalád

Ma volt az első olyan őszi szombat, amikor kinéztünk a tejfölbe, és megállapítottuk, hogy tulajdonképpen teljesen fölösleges lemennünk a piacra – rukola és paradicsom már nincs, vagy ha van is, csak olyan, amilyet boltban is kapni. Úgyhogy ehelyett elmentünk a boltba.

Délután családi buli is lesz kacsaételekkel, és mivel kezdek visszatámolyogni a nyári nagy fenéknövesztő hülyéskedés előtti súlyomhoz, megkísérlem csak mérsékelten telezabálni magam. Ehhez nincs jobb segédeszköz, mint hogy az ember övet tesz magára, az majd szól, ha már túl sok volt a kacsából.

Addig viszont még csizmátlanítom magam, és hősi elszántsággal kipucolom a fürdőszobámat, mert infernális állapotok uralkodnak benne.

3.68

Apropó, tegnap az intézkedőnap közepette beszereztem még ezt-azt, úgyhogy valamikor a hétvégén egy szekrényszaporulatos poszt is várható, én rút szibarita váz stb.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/07 hüvelyk ősz

 

3/67 – Egybeesés

Az intézkedőnap jellemzően arra a napra esik, amikor semmi kedved elindulni sehová.

3.67

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/06 hüvelyk ősz

 

3/66 – Szövegmagyarázó kisiparos

Elragadó időnk van máma, bár reggel még az út túloldalát sem lehetett látni a ködtől, ennélfogva a makkák időjárás-indukálta kontemplatív állapotba kerültek, és tulajdonképpen én is, bár én nem engedhetem meg magamnak, hogy rátehénkedjek a fotel támlájára, aztán ott húzzam a lóbőrt.

Mint ez a nyelvezetemből is nyilvánvaló, még mindig érzem a tegnapi nap hatását – délután háromtól Bábosikot magyaráztam a másodéves preparandistáknak, ők pedig úgy fél öt felé, mikor már az ösztönző-regulatív személyiségbeli sajátosságcsoport determinatív komponenseinek vége felé döngettünk, olyannyira intenzifikálni szándékozták a figyelemkoncentrációs aktivitás rádiuszát, hogy ketten is letették a fejüket a padra. Ez ugyan önmagában nem kunszt, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy összesen öten voltak a teremben (ez a teljes évfolyam), akkor már igen. Na ilyenkor szokott bennem felmerülni az a kósza gondolat, hogy miért írnak az okos emberek olyan szövegeket, amelyekben kizárólag hétszótagos idegen szavak tömörülnek össze féloldalas bekezdésekké.

Meglehetősen soványka válasz, hogy azért, mert a hozzám hasonló szövegmagyarázó kisiparosoknak is meg kell élni valamiből, de én mindenesetre megtettem minden tőlem telhetőt. Talán még meg is értették.

Most viszont eldöngetek a mai nap felé, amikor is többek között a beilleszkedési zavarokról fogok magyarázni.

3.66

Adjunk azért a blog alapvető profiljának is: ez a szoknya több mint egy éve volt rajtam utoljára, és nemsokára már reménytelenek lesznek hozzá az időjárási körülmények, de ma csakazértis felveszem. A csizmának viszont ez az első megjelenése: a múltkori ötpáras vaterás beszerzés negyedik párja, és mint látható, még sarka is van, az én sztenderdjeim szerint nem is kicsi. Ma nem kell száguldoznom, csak ácsorognom, úgyhogy megreszkírozom, hátha nem törik le benne a bokám.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2015/11/05 hüvelyk ősz

 

3/65 – Komplex feladat

A munkázó helyemen beindították a fűtést, és nem is aprózzák el, úgyhogy újabb szép kihívások elé nézek, odakint 10 fok, a buszon 17, a tanteremben meg az irodában 21. A 10 fokban amúgy ma összesen cirka húsz percet fogok ácsorogni (a Volánbusz ugyanazért teremtődött, mint az Arrakis – hogy megeddze az igazhitűeket), cirka húszat pedig Esztergomban vágtázom óvodától iskoláig. A 17 fokban három órát zötyögök, a 21-ben kettőt fogadóórán kuksizok az irodában, további kettőt meg a teremben gimnasztikázom a hallgatók előtt. (Nem tornaórát tartok, hanem mocorgós előadó vagyok, na.)

És még mondja azt valaki, hogy az öltözködés könnyű.

3.65

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/11/04 hüvelyk ősz

 

3/64 – Shrek

Nem olyan zöld, de olyan réteges. (Mint tudjuk, a troll olyan, mint hagyma, csupa réteg.)

Nos, mentségem nincs sok, de ma egyetlen igényem volt – nem fázni. Úgy is néztem ki, mint akinek ez az egyetlen igénye. És minderre itt még jött egy kabát.

3.64

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/03 hüvelyk ősz

 

3/63 – Motolla

Vége a vakációnak, én meg újra pörgök, amennyire csak lehet. Expedíció a bankba, cipőt vissza a cipésztől, könyveket vissza a könyvtárba, kis alkudozás, hadd maradhasson még nálam a SNI-gyerekekről szóló, ppt-k holnapra, névsor nyomtatása, vizsgaidőpontokon spekulálni.

Amíg nem voltunk itthon, a macskák újratervezték a felségterületeket, Poci most Celó helyén alszik, Celó meg Pocién. Az a gyanúm, a hozzánk való viszonyuk is újratervezés alatt van, tegnap Celó (aki nem egy különösebben szociábilis lény) tüntetőleg odatelepedett a kanapémra, és mikor leültem mellé, odadugta a fejét, hogy simogassam. Nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem.

3.63

A futkorászás tiszteletére felvettem legöregebb cipőmet (a Mamától rám maradt hetvenes évekbeli trottőrt leszámítva), amit tizenhét évesen vettem meg, és most már évente maximum kétszer hordom, de kegyeleti okokból így sem bírom kidobni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/02 hüvelyk ősz

 

3/62 – Víkendvég

Hát, ennyi volt a nagy hétvégi kirándulás.

Huh, de jólesett.

3.62

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/11/01 hüvelyk ősz

 

3/október

Ez is kellően zsúfolt hónap volt. Nesztek galéria.

3.31  3.33  3.34  3.35  3.36  3.37  3.38  339  3.40  3.41  3.42  3.43  3.44  3.45  3.46  3.47  3.48  3.49  3.50  3.51  3.52  3.53  3.54  3.55  3.55b  3.56  3.57  3.57b  3.58  3.59  3.60b  3.61b

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/11/01 hüvelyk blabla, ősz