Amikor reggel hét előtt egy pár perccel ellőttem ezt a fotót, még nem sejtettem, hogy fél kilenc és fél tizenkettő között a pendrájvomat véglegesen megeszi a kék halál a mai nap 6×45 percének ppt-anyagával, közte azzal a tíz diával is, amit a buszon gyártottam le Sztendre és Egom, hét és fél kilenc között, hogy aztán fejből próbáljak reprodukálni mindent a magyar bölcsődések számától a spártai nevelés elveiig.
És azt már mondanom se kell, hogy az utolsó órámon volt kréta, de szivacs nem. A kardigánommal töröltem le a táblát, ami a kaposvári szisztémában legalább kétsujtásos taplóság (nem baj, ha ezt nem értitek), és csak azért nem három vagy négy, mert az én kardigánom volt, nem pedig valaki másé. (A négy volt az elérhető maximum, csak mondom.)

Hogy is mondják? Ami nem öl meg, erősebbé tesz. De legalábbis rohadtul fáradttá. Én mindenesetre mindjárt elmegyek aludni.