Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, de még ugyanabba a pocsolyába se. Ennek a mélyértelmű igazságnak a bizonyítékaként ma még csak a kisboltig sem dugom ki az orrom, ehelyett egész nap a gépemnél kuporgok, és olyasmikről fecsegek, miért volt jó a True Detective első évada meg miért nem volt az a második.
augusztus 2015 havi bejegyzések
1210 – Ez lehet legalul
Én ezt az időjárást kicsi szívem minden hidegével gyűlölöm, de amúgy is egész nap bent kuksolok a gépemmel, legfeljebb a teraszra mászok ki egy keveset, esetleg eltotyogok a boltig, ehhez meg előszedegetem a katicákat, rúzst kenek a számra, és próbálok úgy tenni negyedóráig, mintha nem egész nap bent kuksolnék a gépem fölött.
Ááááááá.
(Most meg nem látom a képet, pedig feltettem. Ááááááá.)
1209 – Búzafűlé
Ma kétségkívül úgy festek, mint aki mindjárt a nyakába kanyarítja a tarisznyáját, és elmegy egy fesztiválra, ahol a dúlaképzésről meg a házilag fermentált tofu élettani hatásairól hallgathat előadásokat búzafűlevet szürcsölgetve, de nem, ezt a napot is a gép előtt gubbasztom végig, miközben körülöttem egyre szaporodnak a könyvkupacok.
Az ilyen időjárást mindig könnyebben viselem, ha van rajtam egy csomó lenge és formátlan pamut.
1206 – Kutyából kutyaszalonna
Tegnap végül mégiscsak eljátszottam Scarlett O’Harát, de nem a függönnyel, hanem ezzel a meghatározhatatlan műfajú előnytelen izével, amiből így egy hajszállal kevésbé előnytelen, ámde rendkívül praktikus darab lett.
A mai nap amúgy egyelőre a tegnapihoz képest jelentős előrehaladást mutat, de ne kiabáljuk el, még alig múlt fél kilenc.
1204 – Vágjunk bele
Ma állítólag dögmeleg lesz, így hát minél korábbi időpontban csapok bele a lecsóba, annál jobb lesz nekem. A rajtam lévő ruhára piszkosul ráférne egy átalakítás (nyolc vagy kilenc éve varrtam, az elég sok), de eldöntöttem, hogy az efféle akciókat jutifalatnak tartogatom akkorra, amikor sikerült végeznem a napi penzummal. Hajrá, Mari néni.
Augusztusi előrejelzés
Reggel kicsiny tornádó formájában távoztak a babák anyjukkal egyetemben (plusz kábé két tucat csomag), úgyhogy a mai napot világi hívságoknak szentelem, mielőtt ismét visszafeküdnék a munkába. Kezdetnek például összeraktam a harminc darabos marháskodás utolsó kupacát, mert most már végigcsinálom, a kirelejzumát neki.
Nézzük csak, elvileg mire lesz szükségem ebben a hónapban: nagyrészt itthon ülök és írok, majd elmegyek Kőszegre és ott is írok, a kettő között pedig kivételesen adok a fesztiválszezonnak is neki bele (nem nagy bumm, tavalyhoz hasonlóan ezúttal is bormámorbényézni fogok egy hétvége erejéig). Az időjárás persze minden bizonnyal ezúttal is ki fog csellózni velem, ahol csak teheti – no majd meglátjuk, melyikünk kerekedik felül.
Az állványon a következő tárgyak agnoszkálhatók:
- 6 pár cipő
- 4 ruha
- 1 kötényruha
- 1 kiskabát
- 3 kardigán
- 4 szoknya
- 1 nadrág
- 10 felső
Azt már mondanom sem kell, hogy a rendezőbizottság a változtatás jogát blablabla. (Főként a cipőknél. A képhez most csak felmarkoltam hat párat, ahogy esik, úgy szottyan.)
1201 – Döme, a krumplibogár
Sajnálom, ha csalódást okozok, de ma nincs babafotó, a kölyköket megette Bogyó és Babóca. A tegnapnál mindenesetre még így is jobban jártunk, akkor túl későn repültem rá a távkapcsolóra, ezért nekem is végig kellett néznem egy Barbie-akármit sellőkkel, tündérekkel, hercegnőkkel és egyszarvúakkal. Az egész olyan volt, mintha a készítők vattacukron és LSD-n éltek volna, ráadásul a sellők, hercegnők és tündérek konzekvensen azzal mutatták be életük fordulópontjait, hogy új ruhát vettek fel.
Bezzeg én ezúttal is csúcsformában, mint mostanában mindig – és még azt sem tudom, hogy ez ruha-e vagy tunika. Pocsék sellő lennék, az tuti.
12/30/30 – Júliusi összefoglaló
Volt ebben a hónapban minden, hideg, meleg, utazás,naptej, esernyő és meleg zokni, tökig vízben verekedő vikingek, munkamegbeszélések, alkotószabadság és házibölcsőde, gyerekek, macskák, na meg krimik halomszám. Egy valami nem volt: vakáció. Galéria!
Juppijájé, már csak egy hónap maradt ebből a harminc darabos marháskodásból. És aztán nem is lesz ilyen soha többet.







































