RSS

0814 – Kócos kedd

14 ápr

Tegnap újabb bizonyítékot nyertem arra, hogy a munka jó: egész nap szédelegtem, leszámítva azt a másfél órát, amikor a szputnyiksokkról és a hatvanas évek reformpedagógiai elégedetlenségéről beszéltem, különös tekintettel az Ivan Illich nevű radikális őrültre, aki már 1971-ben kitalálta, hogyan lehetne az internet segítségével megszabadulni az intézményesített oktatástól. (A hibás ötletek is lehetnek szépek, no.)

Az idei április amúgy feltehetőleg cipőim lázadása révén fog megmaradni az emlékezetemben, mert a tegnap hordott csizmám balik felének talpa egy adott pillanatban klaffogó hangokat kezdett hallatni, majd a saroktól kezdve hámlott felfelé apránként és sunyin, amíg be nem estem az ajtón. Azt hiszem, ezt már nem fogom megjavíttatni, béke poraira, hat évig hordtam, és kényelmes ugyan, meg kedveltem is, de amióta fényképeken is szembesülök vele, meg kellett állapítanom, hogy nem a legelőnyösebb/legcsinosabb darab. Na mindegy, úgyis kimúlóban a csizmaszezon, remélhetőleg a többi öt cipő elég lesz erre a hónapra.

Egyéb híreink nemigen vannak, ma itthon ülök, órákra készülök és macskát szelídítek. Ma reggel már dorombolt is, mikor simogattam – ugyan még mindig az ágyneműtartóban dekkol, de én ezúttal optimista vagyok.

0814

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/04/14 hüvelyk tavasz

 

Mondd csak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .