(Eredetileg azzal a címmel kacérkodtam, hogy “It’s All Right, Ma’, I’m Only Bleeding”, de aztán úgy gondoltam, tartogatom egy kicsit Bob Dylant a jövőre, leszek én itt ennél rosszabbul is, bár nem kéne.)

Jelen állapotomban úgy hiányzott három kilométer gyaloglás, mint a hátamra egy púp, de ha feladat van, akkor feladat van, nincs mese. Mindenesetre most igazi hősnek érzem magam, bár élek a gyanúperrel, hogy a világnak nem hősökre van szüksége úgy istenigazából, hanem egészséges és munkaképes emberekre.

Persze ezúttal se volt jobb stratégiám, mint a “gyerünk, öltözzünk bohócnak”. (A fotót amúgy még a sál-kesztyű-kabát előtti állapotban lőttem.) Most már ismét a kanapén döglök a laptoppal és egy kanna teával, de azért, tisztelt közönség, meg lehet csodálni azt a tizenöt centit, mely az új gatyámból látszik. Öt euró vala a jénai Cundában. (Az egész gatya, nem csak a tizenöt centi.)

(Ha valamelyest erőre kapok, lesz februári előrejelzés is, legkésőbb holnap.)