Említettem már, hogy a nem-veszek-semmit-felveszek-mindent típusú megkötések és fogadalmak ellenére is voltak olyan holmik, amelyek egész évben a szekrényben kuksoltak – ma ezekből tartok bemutatót. Igaz, hogy az eredetileg eltervezett egy évnek még nincs vége, de azért legyünk realisták: nincs sok értelme annak, hogy a következő néhány napban úgy tegyek, mintha hirtelen rám tört volna a tél vagy egy operabál.

Az egyszerűség kedvéért összeraktam egy képre mindazokat a cuccokat, amelyek jámboran várták, hogy felvegyem őket, én meg nem tettem meg. Az a vicc, hogy nemcsak olyan holmikat nem vettem fel eddig, amelyeket régesrég ideje lett volna kihajítani, hanem olyanokat is, amelyek tulajdonképpen a kedvenceim közé tartoznak, de ezért vagy azért addig halogattam a színre lépésüket, míg végül lement a függöny.

Na, lássuk a macit. Macikat. Eh. A teljes veresegyházi asszonykórust medvefarmot. Tárlatlátogatás következik, balról jobbra tessék haladni.

1. A bársonyruhák

Összesen nyolc bársonyruhám van, horribilis szám. (Egy barna, négy fekete, egy türkiz, két lila meg egy ezüstszínű. Jézusmária, ez nem is nyolc, hanem kilenc, még inkább horribilis szám.) Ezekből három még nem is szerepelt a blogon: a Szöszi barátnőmtől örökölt rövid fekete, a hosszú fekete a bordó ujjakkal (sk átalakítás) na meg a második számú lila, amit még nem is vettem fel sose, pedig négy éve megvan. Ez a darab eleve nem hétköznapokra való (még az én esetemben sem, pedig aztán én szemrebbenés nélkül felveszek bármit bármilyen napon), de ha esetleg véletlenül bepuszil a képbe egy operabál vagy egy flancos esti esküvő, én készen állok. A bársonyruháktól amúgy képtelen vagyok megszabadulni, ezek maradnak.

2. A kötényruhák

Kiemelt helyen két Promod kötényruha. Az egyiket, a fémcipzáros feketét az első kötetem budapesti bemutatóján hordtam, már kegyeleti okokból sem dobhatnám ki, de ez is azok közé a holmik közé tartozik, amelyeket csak tologattam, tologattam, aztán végül lemaradtam róluk. Akárcsak a fodros tweed darabról, ami aszimmetrikus és meglehetősen rövid – na és akkor, legfeljebb több látszik a lábamból. A harmadik példányt (az is tweed) pusztán csak meguntam, úgyhogy ezek után vagy átalakítom, vagy elreptetem, még nem sikerült dönteni. (Ha van rá jelentkező, szívesen odaadom bárkinek.)

3. A flitteres dögök

A fekete gézing tavaly egész nyáron le nem szakadt rólam, idén meg nem vettem fel egyszer se, ki érti ezt. A lila nyakbakötős legalább tiszta sor, a nyár nagyját itthon búslakodva töltöttem ahelyett, hogy elmentem volna csapatni Ibizára, vagy hová járnak csapatni mostanság. Mindegy, mindkettő marad. (A lilát még lehet, hogy felveszem holnap vagy a hétvégén, ha eléggé meleg lesz hozzá, mit nekem Ibiza.)

4. A zakók és kabátkák

A lila kord ingkabát az elején fodrokkal (kábé olyan könnyű vasalni, mint egy halott medúzát), előtte a bordó vászon, ami csak úgy a fejemre esett egyszer teljes 1992-es pompájában, dobozformájúan és válltömésekkel. A szintén válltöméses vajszínű, a műkígyó műbőre, a beazonosíthatatlan bézs-szürke-rózsaszín, a fekete hasítottbőr, na meg a zöld bársony, nagy kedvencem volt egészen 2002-ig, de azóta nem fér bele a mellem, úgyhogy új gazdát adok neki, holnap szállítom. Valószínűleg senki sem úgy pottyan a világra, hogy azonnal tudja, mi az, ami előnyös neki; számomra legalábbis meglehetősen hosszú időbe telt, mire összeraktam a fejemben, milyen zakót-blézert-kabátkát érdemes hordanom: rövidet, karcsúsítottat, mélyen záródót. Nem minden blézerem-satöbbim ilyen, nem csak olyan holmikat veszek fel, amelyek előnyösek számomra – végül is, sokkal fontosabb, hogy kedveljem az adott darabot, legyen benne valami spíl, jól érezzem magam benne. A képen látható példányok viszont egyre ritkábban és ritkábban kerültek elő, és most egy teljes évig nem, úgyhogy repülni fognak.

5. A zakók után egyik varrónői remekművem következik, bordó pamut twill ruha, határozottan büszke vagyok rá, határozottan nem tudom, miért nem vettem fel egész évben.

6. A kánikularuhák (legfelső rekesz)

Nem volt igazán nagy kánikula.

7. A pólók és blúzok (fentről a második rekesz)

Ezekről nincs mit sokat mesélni: egy részük túl öreg, más részükről rájöttem, hogy nem szeretem annyira őket, amennyire szeretném szeretni, és van köztük olyan is, ami afféle “fej nélküli blúz” (értsd: ha felveszed, akkora dekoltázsod lesz benne, hogy akár otthon is felejthetnéd a fejedet, senki nem fogja észrevenni). És nagyon sok a fekete. Kevesebb fekete holmit kéne hordanom.

8. A szoknyák (fentről a harmadik rekesz)

A türkizzöld előnytelen, a türkizkék kicsi, a feketéket unom, a virágmintások meg egyszerűen csak lemaradtak, mint a borravaló.

9. A pulóverek (uccsó rekesz)

Már megszabadultam az idei év folyamán pár pulóvertől (vagy kardigán lett belőlük, vagy elajándékoztam őket), de még mindig maradt egy csomó. Köztük olyanok is, amelyektől nyilvánvalóan ideje lenne megszabadítani a túlzsúfolt komódfiókot. A képre csak kettő került, valójában hat darab van, aujnye.

10. A cipők

(Ez itt most kicsit összevissza lesz.) A tengerészkék pömpsz már ezer éve megvan, de minek. A fekete lakkbőr estélyi papucsra nem volt alkalom, a hímzett bordó selyemre sem, ahányszor meg felvehettem volna a magassarkú fekete szandálcipőt vagy a magas sarkú fekete papucsot, mindig alkudozni kezdtem magammal, hogy az adott alkalomra lapos talpú cipő is jó lesz. A hosszú szárú viktoriánus csoda arra az alkalomra vár, ha majd teljesen megbolondulok (járni nem tudok benne, de egyszerűen gyönyörűűűű). A fehér keresztpántosat cipészhez kellett volna vinnem, a bokáig érő banyacipőcskének meg az anyaga kezdett elöregedni, megtört a hajtásokban. Ezzel együtt is az utóbbi kettőt szeretném valahogyan megmenteni, túlságosan is kedvelem őket – még ahhoz képest is, hogy nem vettem fel egyiket sem…

És, akár hiszitek, akár nem, ez még mindig nem az összes. A télikabátokat meg a vidéki esküvőre való nyári kalapomat elő sem vettem a seregszemléhez, és a fotó elkészítése után találtam még egy bársonyruhát. Zöldet. Nem csoda, hogy megfeledkeztem róla, már tíz éve nem volt rajtam.

(Azt hiszem, még lesz egy rész évértékelő, de azt már csak vasárnap.)