július 2014 havi bejegyzések

Igen, jól látjátok: nemcsak a póló, hanem a szoknya is ugyanaz, mint tegnap, mire nem vetemedem. Nos, miután arra ébredtem, hogy minden ok nélkül fáj a hasam, a frontérzékeny macska veszettül nyávog, én meg a szemem is alig tudom kinyitni, de inkább ne is nyitnám ki, mert a tükör kegyetlen, és a hajam ismét felrobbant – nemigen volt energiám máshoz.

Aztán elmentünk piacra, és a hajam tovább robbant, de most már tényleg nincs mit csinálni vele, legfeljebb megvárni, amíg elmúlik. Viszont vettünk egy csomó padlizsánt, paprikát, rukolát meg sajtot, és paradicsomból is kétfélét, úgyhogy legalább a vitaminbevitellel nem lesz gond.

További szép napot.

Már amennyire ez sárgának nevezhető, persze. (A hajammal amúgy nem történt semmi új merénylet, csak megmostam, és most még szárad.)

Tudja a fene, valahogy ez nem az igazi. Na mindegy. Legfeljebb majd mindent szépen kivágok. Vagy szét.

(SK: a kötényruha. Egyre kevésbé kedvelem szegénykét, pedig csak alig pár hónapja varrtam.)

A jelen pillanatban a lakásunknak semmire nincs akkora szüksége, mint egy alapos takarításra, hát akkor uccu neki.

(SK: a pólóból-kardigán. Szegénykémnek ez már a harmadik inkarnációja itt a blogon: ez volt eredetileg, aztán ez lett belőle, és végül itt kötött ki. Szerintem most már nem abajgatom többet.)

A tegnapi kedd leginkább egy vasárnaphoz hasonlított a lustább fajtából – öreg vagyok már az ünneplésekhez is, no. A doktori védést követő ivászat után egy barátságos polifoamon töltöttem az éjszakámat, aztán hazakúsztam, és egész nap nem csináltam lényegében semmit. Még a posztoláshoz sem volt kedvem.

A helyzet súlyosságát feltehetően jól mutatja, hogy a képet is nulla sminkben, viszont jó vastag hidratáló krémréteg alatt ejtettem meg. Igen, így nézek ki azelőtt, hogy arcot festenék magamnak. (Disclaimer: valójában igenis van szemöldököm, épp csak nem látszik. Ideje lenne kozmetikushoz menni, hogy ne kelljen minden reggel a szemöldökceruzával kezdenem a napot, közvetlenül a fogmosás után.)

(SK: a háziruha vagy hálóing, nézőpont kérdése. Utcára nem mennék ki benne, az biztos.)

Nem csak a klepetyusoknak van szezonja, de a doktori védéseknek is. Mára ez a maximum, amit elegancia címén ki tudtam facsarni magamból – ha nem kéne oda mennem, ahová megyek, minden bizonnyal egy lepedőbe csavarva átkoznám a meleget.

(SK: a virágos blúz, alias Napvédelemre Kötelező Elem.)

Harminc fok fölött, ha nem kell mennem éppen sehová, nagyjából így fogok kinézni egész nyáron.

Nem mondhatjátok, hogy nem figyelmeztettelek.

(SK: az inkriminált klepetyus. Nagyon-nagyon régen varrtam. Tényleg nagyon régen. Úgy tizenöt évesre saccolom.)

Még mindig nyamvadt vagyok, de ha menni kell, akkor bizony menni kell. Kalap a napszúrás ellen, kardigán a leégés ellen, kistáska a víznek és az iratoknak, valamint kényelmes cipő, ha megkergetnének a homofóbok.

(SK: a pólóból-kardigán és a szoknya.)

Ma, horribile dictu, valószínűleg átöltözöm estére, mert elmegyünk vacsorázni és focimeccset nézni. Addig viszont ebben munkálkodom itthon:

Valahogy sose sikerült igazán megkedvelnem ezt a szoknyát, bármekkora öröm éppen a kilós turkálóban találni egy Promod darabot. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy csak most kerül elő, két hónappal a deadline előtt.

Később.

Ketőő a francokat. Felfordultam. Az oldalamon fekszem, és folyik az orrom.

“Ránézett a mamája, nem ismert a fiára.” Ez a kis fekete korddzseki pár nappal ezelőtt még sima, fekete, hosszú ujjú ing volt, mandzsettával, fekete gombokkal és rátét nélkül. Szöszi barátnőmtől kaptam még februárban, de csak mostanra jutottam el oda, hogy átalakítsam.

A virágos rátétről (ami valaha ennek a szoknyának volt egy darabja) esetleges közkívánatra még betehetek majd egy közelit, de most rohannom kell. Még mindig sárkányokat belezünk, az édes jó anyjukat nekik.

És meglehetősen gyűrött is. Talán ez az oka, hogy ennyire keveset hordom mind a két flitteres-hímzett gézakármit, ami most rajtam van. Pedig akkora örömmel turkáltam ki őket valamikor réges-régen, amikor nyíltak még az orgonák.

Na ma sem fotóztam volna le magam, ha nem ígérem meg előre.

(SK: a blúz és a nyakba kötős ruha. Mindkettőt vagy tizenöt éve varrtam, azóta meg remekül kinyúltak, összebolyhosodtak, és girbegurbák lettek. Azt hiszem, mostanra már keményen kiszolgálták a kapitulációt, de azért fájó szívvel intek majd nekik búcsút.)