Igen, az egy kerti növény. Az a rendszertani neve, hogy stachys byzantina. És szürke meg zöld. A tegnapi nap után, melynek során a cipő megölte a harisnyámat meg majdnem a lábamat is, a képem pedig kicsinkét leégett a buszmegállóban (harmincas faktorszámú napvédő izé ide vagy oda), az a minimum, hogy selymes nyuszifülnek öltözzek.

Annak a ragyogó ötletnek, hogy rövid ruhával, ráadásul rövid kötényruhával csináljam végig a májusi kihívást, több a hátránya, mint az előnye, de most már nem hátrálhatok ki belőle, döngessünk. Ilyentájt válik ellenségemmé a nap meg a saját lábam: az egyik éget, a másik meg rettentő érzékeny. Fene belém. Nagyon kevés cipőt tudok harisnya nélkül hordani, harisnyazoknit meg értelemszerűen csak hosszú szoknyákhoz veszek fel. Lehet, hogy amíg nem néztem oda, a rövid ruhához hordott térdharisnya is divatba jött, mint a magas sarkú szandálban a harmonikázó kötött zokni, de ilyen szempontból maradi vagyok. Sajnos még a harisnya sem biztos megoldás (QED tegnapi események), de az is a heppjeim közé tartozik, hogy nem szívesen mutogatom bánatosfakó lábamat az elmúlt harmincakárhány év sebhelyeivel, seprűvénáival, meg a minden nyáron menetrendszerűen beszerzett szúnyogcsípésekkel. Mindehhez még a lábam nemhogy lebarnulni nem hajlandó, de leégni sem, az önbarnító krémtől meg kiütéseim lesznek. Hiúság, ah, hiúság.

Nyuszifül most lelép vizsgáztatni. Holnapra valami élénkebb várható, akkor tanítani fogok, és ébren kell tartanom a hallgatókat. Ma ébren tartja őket a dolgozat is.