Idén megint nem voltunk olyan rendes, böcsületes népek, akik a hosszú hétvégére való tekintettel harmincadikán egy hadseregnek is elegendő kaját spájzolnak be. A férjem aznap jött haza, én meg vizsgáztattam, szóval van alibink – amúgy sem szoktunk ilyenkor rettenetes nagy bevásárlást csapni, de azért a mai napot azzal kezdtem, hogy kiráztam a tejesdobozból az utolsó cseppeket. Ezt a helyzetet orvosolni kellett.

Mintegy mellesleg a hajam helyzetét is orvosolni kéne, de azt sem teszi meg helyettem más, hajh.

(Apropó, tej. Kezdhetem megint előszedni a napvédő izéket, mielőtt paradicsomszínűre éget a langyos május.)