Ma speciel rövid ruhát szerettem volna venni – délben tanítás, este buli, már meg is volt a jelöltem a szekrényben. Ehhez képest megint itt vagyok egy földet seprő izében. Tegnap este, mikor végre hazavánszorogtunk, az a sötét, büdös, bosszúálló dög, aki általában a “drága kis cucu” névre hallgat, és az egész napot kényszerű szobafogságban töltötte, csak azt várta meg, hogy hálóingbe öltözzek, aztán ráugrott a lábamra, és seperc alatt úgy összekarmolt és -harapott, hogy csillagokat láttam.

A férjem szerint most úgy nézek ki, mint aki a lábszárába lövi a heroint. Hát ezt mégse vihetem emberek közé.

(SK: az alsó ruha, a felső húzásai, plusz a sapka. Ez utóbbit persze majd csak este veszem fel, mikor éppen hazafelé bóklászom, de miért kíméltelek volna meg tőle titeket, ugyebár.)