A télből-tavaszba szekrényrendezés ezúttal azt eredményezte, hogy szépen nődögél az “ezt soha többé fel nem veszem” kupac. Egyúttal persze nő az “adjunk neki még egy esélyt, majd azután döntsünk a sorsáról” kupac is, szóval mostanság még a szokásosnál is szedett-vedettebb leszek, bocs.

Ez a szoknya most kapta meg az utolsó esélyét, és a képet elnézve, ő is a selejtezendők közé kerül. Nem elég rövid, nem elég hosszú, túl bő, nincs benne semmi érdekes, ráadásul nemcsak hogy vasalni kell, de felvenni sem szükséges ahhoz, hogy újabb gyűrődéseket szerezzen be magának csak úgy a vállfán fityegve.

Sajnos (nekem sajnos, én szeretem az ilyesféle lábbeliket) a bakancs is az utolsókat rúgja. Még megpróbálkozom a suszterrel, de ugyanazokat a jeleket mutatja, mint a menthetetlennek ítélt csizmám, szóval nem fűzök hozzá nagy reményeket.