RSS

Intermezzó – februári kihívás

05 feb

If it ain’t broken, don’t fix it – ez még mindig jó tanácsnak tűnik, pláne, ha éppen ilyen elbizonytalanodottnak érzi magát az ember, mint én most. Úgyhogy visszatérek az “öltözzünk egy hétig egy ruhadarab alá-fölé-köré” projekthez.

febEz elvileg egy kosztüm része – vicces tweedblézer, nyomott paisley-mintával meg csipkeszegéllyel, az egyik barátnőm szekrényborításakor jutott hozzám. A gombokat még a kezdetekkor lecseréltem, az eredetiek afféle “ez már azért kicsit túlzás” ékszergombok voltak.

Amikor összerakosgattam, hogy mi mindent vehetnék fel hozzá egy héten keresztül, óhatatlanul is csipkék meg feketék meg pirosak és némi padlizsán felé navigáltam. Ez persze azt is jelenti, hogy a jövő heti képeknek lesz némi “Dimitrij Lénáról mesél” stichje, de hát mikor öltözzön az ember viccesen, ha nem a farsangi időszakban.

Egyelőre az alábbiakat rakosgattam össze hozzá – néhány holmi még mosóban van, és a cipőket sem pakoltam mind elő, de azért nagyjából már lehet látni, hogyan néz majd ki a következő hét.( A macskát nem szándékozom felvenni, de az is elkerülhetetlen volt, hogy egyszer belesétáljon a képbe, elhagyván a szélén egy félzoknit…)

feb_készlet

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/05 hüvelyk blabla, tél

 

Mondd csak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .