Télen nem szoktam igazán sokat nyígni az időjárás miatt, az a nyári programom szerves része (majd meglátjátok, hajaj), de azért mégis, jeges eső?? Most? Oké, mostanra elállt, de odakint továbbra sincsenek cipőbarát körülmények: fele lucsog, fele csúszik, a többi meg, gondolom, össze van sózva. Márpedig éppúgy muszáj enni ma is, mint bármelyik más napon, a csirkemell meg nem teleportál ide a hűtőbe.
A csodálatos gumicsizmát a húgom vette nekem, nagy bánatomra cefetül félre van számozva, két zoknit kell belehúznom, hogy ne klaffogjon. Úgyhogy sajnálattal ugyan, de új tulajdonosra fogom bízni. Nincs értelme olyan holmikat tartanom, amiket nem veszek fel, túl sok helyre van szükségük, és valaki másnak talán örömet okoznának.
(SK: egyelőre csak a sapka, de a pulóver horoszkópja nagy változásokról és új életről szólna, ha lenne neki olyan.)
Anettka van de Mért
2014/01/31 at 11:24
pedig nagyon állat ez a gumicsizma, nekem valahol van egy ilyen pettyesem feketében, csak úgy elraktam, hogy nem találom. és mindenkinek igaza van, ez a nadrág tényleg nagyon jól áll.
mák
2014/01/31 at 11:31
Köszi – kár, hogy záros határidőn belül lefoszlik rólam, de majd intézkedem. 🙂
vica57
2014/01/31 at 16:35
Csini összeállítás, így még a piros is tetszik 🙂
Már töprengtem rajta, hogy te egyáltalán nem hordasz nadrágot?
Gumicsizmám nekem is van, csak nem pöttyös, hanem fekete-szürke virágos (mert az jött fel a lábamra).
Az sk lett, mert felére nyírtam kb. a szárát, vaskos a vádlim és másként nem fért bele (ez általában is probléma, így csak bakancsaim vannak télire).
mák
2014/01/31 at 17:12
Nagyon ritkán hordok nadrágot. Nem érzem magam kényelmesen benne, és különben is nehezen találok olyat, ami jó. Úgyhogy összesen három nadrágom van, azazhogy igazából négy…
vica57
2014/01/31 at 17:40
Érdekes, nekem meg a szoknya nem eléggé kényelmes 🙂
Plusz még utálom a nejlon harisnyát, kifejezetten rosszul érzem magam benne, amolyan fullasztó érzés, nyilván pszichikai eredetű.
Nyáron meg az összeérő combjaim zavarnak.
Az is igaz, évtizedekig sokat bringáztam, ami szintén inkább nadrágos közlekedési mód 😀
Szerencsére van választási lehetőség 🙂
A te ruháid egyébként nagyon tetszenek, szeretem a hosszú szoknyát.
mák
2014/01/31 at 17:53
Nekem a harisnyákkal szerencsére semmi bajom. 🙂