A fordítótársam ma reggel rám nézett, és azt mondta: “Hű, de rózsaszín. Hű, de sok lelkesedésre van ma szükséged.”

Mi tagadás. Ez itt (=a címadás és a napicucc egyaránt) kicsikét olyan, mint amikor fütyörészve vonul végig az ember egy sötét erdőn, és próbálja elmagyarázni magának azt, hogy azok az izék ott a látótere peremén nem karmok, hanem faágak.

(SK: a pólóról már beszéltem itt, a szoknya meg nemrégiben még ez a szürke izé volt, de azóta varrtam magamnak másik szürke izét, úgyhogy ezt akkor nyissz.)